Ezt a mérkőzést eredetileg szombaton rendezték volna, ám a fehérváriak EHF Kupabeli ellenfele, a fehérorosz Arkatron lemondott pályaválasztói jogáról, így a hétvégén gyorsított menetben lehetnek túl a csapatok mindkét összecsapáson a Köfém csarnokban.
Felemásan alakult a vendéglátók szezonkezdete, eddig amolyan „egy félidős” csapat benyomását keltette a Fehérép. A nyírségiek azonban nem panaszkodhatnak, csupán egy vereséget szenvedtek, a Fradi otthonában, és a tabella negyedik helyén várták a fehérvári folytatást. Köstner Vilmos, aki két idényen keresztül irányította a fehérvári alakulatot (még a Cornexis idők kezdetén) csupán annyit mondott a mérkőzés előtt: „Meglepetést szeretnénk okozni!”
Erre azonban lányai rácáfoltak már a találkozó elején, ugyanis olyan védekezésbeli hibák jellemezték a nyírségiek játékát, hogy nem véletlenül volt ideges a partvonal mellett a sok csatát megélt mester. Mindenesetre Siti Eszter és Kristina Triscsuk vezérletével az első tíz percben bekezdett a Fehérép, a vendéglátók nem akarnak abba a hibába esni, mint egy hete a Békéscsaba ellen, most sokkal koncentráltabban kézilabdáztak.
A 12. percben Köstner Vilmos megunta csapata tehetetlenségét, időt kért. Ezután ugyan valamivel összeszedettebben játszott a Tajtavill, ám továbbra is tartotta három-négygólos előnyét a hazai gárda. A 17. percben cserélt először Sótonyi László, ez ugyan kissé megzavarta a kanárisárga mezeseket, de így is magabiztos vezetéssel mehettek pihenőre.
A fordulás után jócskán esett a mérkőzés színvonala, a szurkolók idegeit leginkább a játékvezetők működése borzolta, akik zsinórban adtak büntetőket a vendégeknek. Így aztán a 40. percre feljött a Tajtavill három gólra (23-20), más kérdés, hogy ez tiszavirág életűnek bizonyult, és a fehérváriak néhány támadást követően ismét hattal vezettek.
A találkozó utolsó negyedére érthetetlen módon kapkodóvá vált a Fehérép játéka, egymás után hagyták ki a jobbnál jobb helyzeteket, ám ez sem veszélyeztette megérdemelt győzelmüket.
