Sótonyi: Minden meccsen kikapunk!

Szerző: shLétrehozva: 2008. október 27. 10:59
Az idei női kézilabda-bajnokságban a Fehérép idegenben legyőzte már a Dunaferrt, s annak a győzelemnek köszönhetően megnőtt a gárda önbizalma. Éppen ezért nem voltak esélytelenek a fehérváriak a Ferencváros otthonában sem, ám végül sima vereséget szenvedtek. A Fehérép vezetőedzője és csapatkapitánya nem sok jóval biztatott…

Sótonyi László, az FKC vezetőedzője az agresszivitást hiányolta csapatából, s kijelentette: minden meccsen kikapnak, ha nem tartják be a taktikát.:

„Újfent nem működtünk csapatként, és nem is hittünk a győzelemben. Ráadásul mindig az agresszívabb csapat nyer, mi pedig most nem voltunk azok. A második félidő elején szokás szerint bent maradtunk az öltözőben, aminek következtében hátrányba kerültünk. Meg kéne már végre tanulni, hogy ha nem azt csináljuk, ami a taktika, akkor mindig ki fogunk kapni.”

Siti Eszter, az FKC csapatkapitánya sok csatát megélt már, így tudja: türelemre van szükség.

„Újra és újra elkövetjük ugyanazokat a hibákat, ami már szokásosnak mondható, most is ebbe estünk bele. Úgy néz ki, még mindig nem sikerült ezen a problémán túllépnünk. Sokkal türelmesebbnek kellene lennünk bizonyos szituációkban, és nem lenne szabad kapkodnunk. Muszáj lesz megtanulnunk ennek az ellenszerét, mert másképp nem fog menni, de szerintem időbe telik, hogy egy jó csapat összeálljon. Hinnünk kell benne, hogy sikerülhet, és keményen dolgozni tovább.”

 

HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu