Szoros meccsen nyert és döntős a Szeged

Szerző: Krasz EmilLétrehozva: 2009. május 7. 20:34
Egy gól nem sok kézilabdában, mégis ennyi döntött csütörtökön este Dunaújvárosban, ahol a helyi férficsapat az élvonalbeli bajnokság elődöntőjének második összecsapásán a Pick Szegedet fogadta. A Tisza-partiak hazai győzelmük után idegenben is le tudták győzni a Duna-partiakat, így előbbiek lesznek a címvédő MKB Veszprém ellenfelei a bajnoki fináléban.

Hiába szólt a papírforma és a játékoskeretek közti erőkülönbség Vladan Matics vendégcsapata mellett, amely az első, hazai pályán lejátszott összecsapást hétfőn 29-21-re nyerte, Dunaújvárosban még a szegediek sem mehetnek biztosra.

 
Kovács Anikó
  Fotó: Kovács Anikó



Már csak azért sem, hiszen a bajnokság alapszakaszában csak nagy csatában tudtak nyerni egy utolsó másodperces távoli Petrea bombával, pedig korábban biztos győztesnek tűntek, olyan jelentős előnyük volt, míg a KEK-nyolcaddöntőben négygólos vereséget szenvedtek Dunaújvárosban.

Olyan most mutassuk meg érzés jött ki a hazaiakon a csütörtöki találkozón, így a kezdés után nem sokkal 9-4-re el is tudtak húzni. Ébredt azonban a Szeged és egy 4-0-s szériával felzárkózott egygólos hátrányra. Az első félidő hajrája azonban megint a hazaiaknak sikerült jobban, akik így ötgólos előnnyel vonulhattak pihenőre (15-10).

Nyílt volt a csata, sok volt a kiállítás mindkét oldalon, Andjelkovicsé volt a legérdekesebb, a légiós mérgében egy vizes palackot a padhoz vágott, amely elrepedt, percekbe telt, amíg feltörölték a pályát és újra balesetmentessé tették.

Kovács Anikó
  Fotó: Kovács Anikó



A hazaiak sorsát a hajrában azt pecsételte meg, hogy 24-21-es vezetésüknél kettős emberhátrányban voltak kénytelenek játszani közel másfél percet. Ez gólokkal büntette, majd ennek köszönhetően lendületet és vérszemet kapott a Szeged, amely izgalmas hajrában átvette a vezetést, a Dunaferr már csak közelebb tudta lopni magát.

A bajnokságban így ismét összejött az álomdöntő, a Veszprém és a Szeged valóban kimagaslik a honi mezőnyből. A MK-döntő a veszprémiek egyértelmű sikerét hozta, akkor a szegediek fogadkoztak, hogy a három nyert mérkőzésig tartó párharcban nem adják olyan olcsón a bőröket, mint a budapesti fináléban.

A bajnoki nagydöntő május 17-én Veszprémben kezdődik.

Kovács Anikó
  Fotó: Kovács Anikó

 


NB I, BUDAPEST BANK FÉRFILIGA:
ELŐDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS:
  • Dunaferr – Pick Szeged 26-27 (15-10)
  • Az egyik fél második győzelméig tartó párharc végeredménye: 2-0 a Szeged javára
A DÖNTŐ MENETRENDJE:
  • MKB Veszprém KC – Pick Szeged május 17. 13:00
  • Pick Szeged – MKB Veszprém KC május 19. 18:00
  • MKB Veszprém KC – Pick Szeged május 24. 12:45
  • Pick Szeged – MKB Veszprém KC május 28. 18:00 (ha szükséges)
  • MKB Veszprém KC – Pick Szeged 2009. május 30. 18:00 (ha szükséges)
Hozzászólások
24 ÓRA
17:33  Mikor a németek 22-0-ra vertek minket...15:20  Hogyan jön ki ebből a magyar kézilabda?08:58  Meghalt a Fradi legendás edzőjeKe  Megműtötték a Fradi beállójátKe  Egy beállóval megyünk Azerbajdzsán ellenKe  Komoly változások előtt a váci kézilabdaKe  Mocsai és Ilyés a veszprémi sikerekről  Megvan Görbiczék új edzőjeVa  Tökéletes búcsú MocsaitólSzo  Spanyol edző lesz Mocsai Lajos utódjaSzo  Fazekas elintézte: bajnok a Veszprém!  Veszprém huszadszor, Mocsai utoljára?Csü  „Ott volt a fejekben Podgorica, de..."Csü  Pálinger: micsoda védés, micsoda búcsúSze  Hihetetlen meccsen bajnok a Győr!Sze  Hogyan lehet felpörgetni Görbiczéket?Ke  Szerdáig van idejük GörbiczéknekKe  233 millió lesz Nagy László fizetéseKe  Fradi-edző: A purparlé csak színjáték!Ke  Laurencz: Csőd Nagy Lacit visszafogadni  "Örültünk is, sírtunk is", a Fradi titka  Mi okozta a győri lányok vesztét?  Délután ünnepel a FradiVa  A Győr újra elbukott a BL-döntőbenVa  Drámai hajrában KEK-győztes a Fradi!Va  Íme a legjobb magyar kézisek!Va  Nincs vége: válaszolt a hősies SzegedSzo  „A Győr nem tudja meglepni a Podgoricát"Szo  BBL: megvannak a kiesők és feljutók  Fejben rendben van a Fradi, jöhet Viborg  160 rendfenntartó készül a Győr meccséreCsü  Már kaphatók a jegyek a magyar-norvégraCsü  "Tudjuk, a pokolba megyünk!"Csü  Győri kézilabdasztárt igazol a FradiCsü  Fazekas Nándort a Bundesligába hívjákSze  A legjobb Fradi is kevés volt Győrben!Sze  Kimászhat a Fradi a Győr árnyékából?Ke  Harmadik meccs dönt a női kézibronzról  Iváncsikék maradnak, Pérez vállalja  Magyar beszámoló BázelbenVa  Nyert a Fradi, de csak egyetlen góllalVa  Mire elég két gól?Va  A Szeged összeesett VeszprémbenSzo  Győri előny a BL-döntőben, de elég lesz?  Hatgólos előny már jó lenne a Győrnek  Eb-selejtező: keretet hirdetett Böhn  A köztévé nem adja a kézidöntőket  A Fradi-hős 6-8 gólos győzelmet vár  Egymás után kétszer nyerne BL-tCsü  Címvédésre készül a FerencvárosSze  Hivatalos: Nagy László a Veszprémé lesz!Sze  Veszprém, Szeged: SEHA?Ke  Tíz ok, miért nem jön Nagy László  Nagy László jelezte, Veszprémbe jöhetVa  Kiesett a BL-negyeddöntőben a BarcaSzo  Veszprém: megyei derbi után álomrangadóSzo  A Szeged begyújtotta a rakétákat, döntősSzo  Létrejött a Győr-Fradi álomdöntőSzo  Spanyol állampolgár lett Nagy László  Megúszták 18 évvel Cozma gyilkosai
Lapozás Több hír