Tíz góllal vertük Romániát Kecskeméten

Szerző: MTILétrehozva: 2014. augusztus 10. 20:12
A magyar „A" válogatott százszázalékos teljesítménnyel nyerte a háromnapos kecskeméti nemzetközi női kézilabdatornát, miután a vasárnapi záró mérkőzésen – főleg a második félidei játékával – tíz góllal legyőzte a román csapatot. A magyar „B" együttes második lett.

Görbicz góljaival és Kiss védéseivel eleinte lépéselőnyben volt a decemberi, horvátokkal közös Európa-bajnokságra házigazdaként készülő magyar csapat, majd ahogy feljavult a vendégek védekezése, fordítottak (3-4). Ezután sok helyzet maradt ki, a hullámvölgyből viszont hamarabb került ki Németh András szövetségi kapitány alakulata többek között Klivinyinek köszönhetően, és a 17. percben ismét vezetett (9-8), majd a rivális időt kért. Tomori harciassága többször gólt eredményezett, így a románoknak ebben a szakaszban nem volt esélyük az egyenlítésre. A szünet előtti hajrában Ungureanu több komoly lövést fogott, a kontrák jól sikerültek, ezért aztán 15-15-tel vonultak el pihenőre az együttesek.

A második félidőben összeszedettebben, rendezettebben játszottak a hazaiak, főleg a támadások voltak hatékonyak, ugyanakkor Kiss is remekül védett. Fokozatosan nőtt az előny, az 50. percben már 26-20 volt az állás. Még időt kértek a románok, de ez nem segített rajtuk, a közönségszórakoztató végjátékban tovább növelték előnyüket a magyarok.

Eredmények:
Magyarország-Románia 33-23 (15-15)
Magyarország B - Angola 26-15 (13-10)

HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu