Kielbe költözne a Veszprém csillaga

Szerző: shLétrehozva: 2010. december 30. 10:57
Bár 2012-ig szól szerződése a Veszprémmel, Marko Vujin már az idei szezon után elhagyná a magyar bajnokcsapatot és a BL-címvédő Kielhez tenné át székhelyét. Az elitliga góllövőlistáját vezető szerb jobbátlövő szerint a hazai bajnokság nem elég erős ahhoz, hogy tovább fejlődjön és annak ellenére menne fél év múlva a Bundesligába, hogy szereti a veszprémi közeget. Ha a Kiel mégsem tudná kivásárolni kontraktusából, Vujin akkor is igazi profi hozzáállást ígér Veszprémben.

2010-ben igazi szuperklasszissá érett a veszprémi gólgyáros Marko Vujin, ráadásul balkezes átlövőként igazi hiányposzton dobálja a bombagólokat. Nem véletlenül figyelt fel rá több európai élcsapat is, a szerb játékos idén ősszel a Kielhez kötelezte el magát veszprémi szerződésének lejártát követően, 2012-től.

Vujin a handball-planet.com-nak adott interjújában most mégis úgy nyilatkozott, hogy jelenlegi csapata és számára is jobb lenne, ha már az idény végén távozna bakonyi gárdától, egy évvel szerződése lejárta előtt.

"Sokszor okoz gondot Veszprémben a motiváció, hiszen a magyar bajnokságban az ellenfelek két és fél éve nemhogy legyőzni, de még pontot szerezni sem tudtak ellenünk. Egy fiatal játékos fejlődése szempontjából viszont nem a legjobb, hogy egy idényben mindössze 12-13 komoly tétmeccset játszik. Nehéz úgy készülni, hogy hétvégén a Hamburggal játszunk BL-rangadót, csütörtökön pedig egy sokkal gyengébb ellenfelet páholunk el 25 góllal."

Bár a klasszis már ég a vágytól, hogy a Bundesligában is megcsillogtassa bal kezének lövőerejét és tudását, igazi profi hozzáállást ígér akkor is, ha a veszpérmi vezetők nem bólintanak rá a Kiel kivásárlási ajánlatára és csak másfél év múlva távozna Magyarországról.

Vujin gőzerővel készül a januárban kezdődő svédországi világbajnokságra, ahol a szerb válogatott olyan szupercsapatokkal mérkőzik meg a középdöntőbe jutásért, mint Dánia vagy Horvátország.

 

 

 

HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu