Berényi János köszöni szépen, de nem kér tovább a honi kosárlabda-szövetségből. A most már ex-elnök az ellene irányuló, sorozatos gáncsoskodásokkal indokolta döntését, melyet a keddi elnökségi ülésen tett közzé. A tanácskozáson lemondott a nyolc vezetőségi tag egyike, Horváth Gergely is.
Az MKOSZ vezetősége hamarosan kitűzi a rendkívüli elnökségi ülés időpontját, amelyen döntés születik a folytatásról.
Berényi János búcsúlevele:
Tisztelt Elnökség!
Akik ismernek, tudják, hogy szeretem a kihívásokat és amióta társadalmi munkásként szolgálom a magyar sportot - különböző pozíciókban - mindig a jobbítás szándéka, a problémák megoldása, az összefogás fontossága vezérelt.
A feladatot, azaz a Kosárlabda Szövetségben 3 évvel ezelőtt uralkodott áldatlan állapotok felszámolását csak hosszú rábeszélés, a kosárlabda társadalom meghatározó embereinek többhónapos győzködése után a Tenisz Szövetség elnöki székét önként átadva vállaltam el, és már rögtön az - egyébként nagy többséggel történt - megválasztásomat követően a vesztes kisebbség össztüzébe kerültem.
Ma már bevallhatom, nem tudtam pontosan, mire is vállalkoztam. A sorozatos feljelentések a több mint 60 millió Ft-os hiány ellenére az elmúlt 3 évben kemény munkával sikerült elérni, hogy a szövetség anyagi helyzete konszolidált, a pereket megnyertük, a női és a férfi liga jogi státusszal bíró tagozatokká alakult át, és végre kezdenek valamelyest egy irányba húzni a különböző erők. A válság nagysága, a sokszor kibékíthetetlennek tűnő ellentétek, a folyamatosan visszatérő kisstílű, igaztalan áskálódások, - amikből bőven kijutott az elmúlt három évben - ellenére sem adtam fel, nem hátráltam meg, bár időnként kilátástalannak láttam a küzdelmet.
Sajnos az értelmetlen gáncsoskodások a napi szakmai munkám, az egyre növekvő hazai és nemzetközi kötelezettségeim mellett túl sok energiámat emésztették fel és ráadásul a fent említett okok miatt egyre kevesebben maradtak mellettem azon barátaim kollegáim közül, akikkel közösen vállalkoztunk a magyar kosárlabda sport rendbetételére, megújítására.
Aki ma a magyar sportban elnöki pozíciót vállal, mindenféle anyagi juttatás nélkül, önszántából, szabad ideje és energiája feláldozásával teszi és tulajdonképpen örömforrást kellene, hogy jelentsen számára az önként vállalt munka gyümölcse. Nos az én esetemben ez a gyümölcs folyamatos keserű szájízt hagy maga után.
Döntésem, hogy lemondok a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöki posztjáról hónapok óta érlelődött bennem. Úgy érzem, hogy a legfontosabb feladatokat, amelyekre vállalkoztam, teljesítettem, utódomnak a helyemet tiszta lelkiismerettel adhatom át. A magyar sportot, ha igény van rá, a jövőben is szolgálni fogom, de csak ott, ahol a tisztességgel végzett munkámat megbecsülik.
Szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik ezalatt az időszak alatt segítették a munkámat. Ma is hiszem, hogy a magyar kosárlabdasport kellő összefogással továbbra is az egyik legnépszerűbb és reményeim szerint a hosszabb távú jövőben az egyik legsikeresebb hazai sportág lehet. Ehhez azonban további komoly változásokra van szükség. Utódaimnak ehhez sok sikert kívánok!
Akik ismernek, tudják, hogy szeretem a kihívásokat és amióta társadalmi munkásként szolgálom a magyar sportot - különböző pozíciókban - mindig a jobbítás szándéka, a problémák megoldása, az összefogás fontossága vezérelt.
A feladatot, azaz a Kosárlabda Szövetségben 3 évvel ezelőtt uralkodott áldatlan állapotok felszámolását csak hosszú rábeszélés, a kosárlabda társadalom meghatározó embereinek többhónapos győzködése után a Tenisz Szövetség elnöki székét önként átadva vállaltam el, és már rögtön az - egyébként nagy többséggel történt - megválasztásomat követően a vesztes kisebbség össztüzébe kerültem.
Ma már bevallhatom, nem tudtam pontosan, mire is vállalkoztam. A sorozatos feljelentések a több mint 60 millió Ft-os hiány ellenére az elmúlt 3 évben kemény munkával sikerült elérni, hogy a szövetség anyagi helyzete konszolidált, a pereket megnyertük, a női és a férfi liga jogi státusszal bíró tagozatokká alakult át, és végre kezdenek valamelyest egy irányba húzni a különböző erők. A válság nagysága, a sokszor kibékíthetetlennek tűnő ellentétek, a folyamatosan visszatérő kisstílű, igaztalan áskálódások, - amikből bőven kijutott az elmúlt három évben - ellenére sem adtam fel, nem hátráltam meg, bár időnként kilátástalannak láttam a küzdelmet.
Sajnos az értelmetlen gáncsoskodások a napi szakmai munkám, az egyre növekvő hazai és nemzetközi kötelezettségeim mellett túl sok energiámat emésztették fel és ráadásul a fent említett okok miatt egyre kevesebben maradtak mellettem azon barátaim kollegáim közül, akikkel közösen vállalkoztunk a magyar kosárlabda sport rendbetételére, megújítására.
Aki ma a magyar sportban elnöki pozíciót vállal, mindenféle anyagi juttatás nélkül, önszántából, szabad ideje és energiája feláldozásával teszi és tulajdonképpen örömforrást kellene, hogy jelentsen számára az önként vállalt munka gyümölcse. Nos az én esetemben ez a gyümölcs folyamatos keserű szájízt hagy maga után.
Döntésem, hogy lemondok a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöki posztjáról hónapok óta érlelődött bennem. Úgy érzem, hogy a legfontosabb feladatokat, amelyekre vállalkoztam, teljesítettem, utódomnak a helyemet tiszta lelkiismerettel adhatom át. A magyar sportot, ha igény van rá, a jövőben is szolgálni fogom, de csak ott, ahol a tisztességgel végzett munkámat megbecsülik.
Szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik ezalatt az időszak alatt segítették a munkámat. Ma is hiszem, hogy a magyar kosárlabdasport kellő összefogással továbbra is az egyik legnépszerűbb és reményeim szerint a hosszabb távú jövőben az egyik legsikeresebb hazai sportág lehet. Ehhez azonban további komoly változásokra van szükség. Utódaimnak ehhez sok sikert kívánok!
