A Chelsea hőse és a hazafiasság

Szerző: shLétrehozva: 2010. október 20. 15:56
Jurij Zsirkov első gólját szerezte tétmeccsen a Chelsea-ben, és egyáltalán nem okoz lelkifurdalást számára, hogy éppen egy orosz csapat, a Szpartak Moszkva ellen talált be a keddi BL-játéknapon. A találat kapcsán Ivanovics érdemeit is kidomborítja – aki korábban szintén futballozott az orosz fővárosban.



Jurij Zsirkov múlt nyáron érkezett a Chelsea-hez a moszkvai CSZKA-tól, és csupán egy felkészülési mérkőzésen talált be. Tétmeccsen kedden tört meg a jég, a Szpartak legnagyobb bánatára. A játékos egyáltalán nem szomorkodik.

„A Szpartak legnagyobb riválisánál futballoztam, ezért csak plusz motivációt jelentett a mostani találkozó. Ha gólt rúgok, nem fogom vissza magam” – ígérte Zsirkov még hétfőn, és valóban: a gólja után puszikat küldött a lelátóra, mosolygott. Majd’ kibújt a bőréből.

A mérkőzésen középpályást játszó orosz a Szport Ekszpressznek elmondta, csapattársának, a korábbi lokomotivos Braniszlav Ivanovicsnak elévülhetetlen érdemei vannak a gólban.

„Mindig mondogatja nekem, lőjek, lőjek, mert másképp nem fogok betalálni. Megfogadtam a tanácsát, és tessék!”

Zsirkov a Szpartakot is dicsérte, amelynek támadójátéka lenyűgözte, és amely szerinte a nyolcaddöntőbe repítheti a moszkvaiakat.

„Végig szellemesen futballoztak, főleg a második félidőben. Ha így folytatják, a Marseille-t megelőzve beslisszolhatnak a legjobb 16 közé.”

Zsirkov a saját jövőjéről elmondta, minden ellenkező híreszteléssel ellentétben maradni akar a Stamford Bridge-en, és keményen küzd azért, hogy be tudja verekedni magát a kezdőcsapatba.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
A Chelsea ezúttal bevette Moszkvát
A Chelsea a 2008-as BL-döntőben vesztett Moszkvában, ezúttal - noha "csak" csoportmérkőzésen, de - diadalmaskodott a Luzsnyiki-stadionban. Jurij Zsirkov góljával és viselkedésével nem lopta be magát szpartakos honfitársai...
Tovább a teljes cikkhez »

HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu