A Kaposvár a hatodik helyért hajt

Szerző: shLétrehozva: 2008. június 1. 14:34
A Kaposvár a REAC együttesével találkozik az NB I 30. fordulójában. Prukner László együttese győzelme esetén megszerzi a hatodik helyet, ez pedig a klubtörténet legjobb eredménye lenne.

A Rákóczi együttese az elmúlt esztendőkben rendre megörvendeztette szurkolóit, és mindig sikerült túlszárnyalni az egy évvel korábban elért eredményt. Prukner László vezetőedző 2004 tavaszán, tizenhat év szünet után, az élvonalba vezette a társaságot, ahol előbb sikerült megkapaszkodni, 2006-ban és 2007-ben pedig egyaránt a hetedik helyen zárt a társaság.

 

A somogyi megyeszékhelyen már ez is „bőven” sporttörténelmi eredmény volt, most pedig itt az esély, hogy a fiúk még feljebb törjenek. Az elmúlt hetek, hónapok eredményeinek köszönhetően a záró fordulóban nem kell mást tenni, mint megverni a REAC-ot, és a siker a hatodik helyet jelentené. Néhány évvel ezelőtt, amikor még a romos, lepusztult állapotban lévő cukorgyári gödörben vívta másodosztályú meccseit a társaság, erre a fordulatra valóban igen kevesen számíthattak...

 

„Nagyon szeretnénk sok hazai néző előtt sikeresen zárni az évet – jelentette ki Zahorecz Krisztián csapatkapitány. - Nincs szégyenkezni valónk, és a REAC csapata ellen teljesíthetjük az utolsó öt fordulóra elénk tűzött célt, azaz tizenhárom bajnoki pont megszerzését. Nem lazítottunk az elmúlt napokban, ugyanúgy edzettünk, mint a mögöttünk álló hetekben. Minden nap volt egy tréningünk, remélem, frissek leszünk és nyerni fogunk.”

 

A kaposváriak és a rákospalotaiak mérkőzései mindig érdekesen alakultak az elmúlt években. A két gárda nem csak a bajnokságban, hanem a kupában is többször találkozott már egymással, és nem hiányoztak a nagy fordulatok, olykor-olykor pedig még az indulatok is elszabadultak... Az őszi idényben 1-1-es eredménnyel zárult a REAC – Rákóczi derbi.

 

„Érdekes mérkőzésként tartom számon azt a találkozót – folytatta Zahorecz. - Sikerült vezetést szereznünk, majd rengeteg helyzetet alakítottunk ki, ám az utolsó pillanatban pontot mentett a hazai gárda. Kaposváron, hazai környezetben mindenképpen be szeretnénk gyűjteni a három pontot. A REAC szerintem - mint általában mindegyik ellenünk játszó vendégcsapat - beáll védekezni, és kontrákkal próbál operálni majd.”

 

A REAC edzője, Aczél Zoltán ugyan a héten ismét a válogatottnál dolgozott, de segítője, Nagy Sándor vezetésével az előírt, tervezett munkát elvégezte a társaság.

 

A szakvezető már korábban is hangsúlyozta: a cél az, hogy az együttes megtartsa a 12. pozícióját a bajnoki táblázaton, amely a klub történetének legjobb eredménye lenne.

 

Ehhez pontra, pontokra lenne szükség a bajnokság egyik meglepetéscsapatának otthonában. A REAC Kaposvárott sem szeretne beállni védekezni, már csak azért sem, mert a Kaposvár egy szellemes, kreatív futballt játszó gárda, ellene csak bekkelni nem kifizetődő.

 

Aczél Zoltán fiai megpróbálják saját játékukat játszani, s bíznak benne: eredményesen szereplnek a záró fordulóban, s pontot, sőt pontokat próbálnak szerezni Kaposvárott

 

Nyerges Krisztiánra nem számíthat a szakvezetés a csatár korábban megsérült. Sopronban az MTK ellen ráadásul a csapat két labdarúgója - némi malíciával - már a szezon hivatalos befejezése előtt már egy héttel gyakorlatilag "szabadságoltatta magát", hiszen Sallai Balázs és Zana Norberet is begyűjtötte harmadik sárga lapját, nem szerepelhetnek a szezonzáró mérkőzésen.

 

30. FORDULÓ
KAPOSVÁR - REAC
Kaposvár, 19 óra
Kaposvár: Milinte - Grúz, Petrók, Zahorecz – Leandro da Silva, Maróti, Pest, Szakály D., Pintér - Oláh, Alves.
REAC: Szántai – Dinka, Cseri, Kapcsos, Horváth G. – Kőhalmi, Dancs, Erős, Somorjai – Varga, Torma.

 

 

HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu