- Melyik az igazi Gianfranco Zola? Amelyik rugdossa a gólokat, vagy amelyik a kispadról dirigál?
- A focista is én voltam és az edző is én vagyok. Két külön világ ez. Óriási kihívás ez a szakma a számomra. Vannak olyan taktikai elemek, amelyeket töviről hegyire el kell magyarázni a srácoknak, máskor viszont elég annyit mondanom, hogy „ezt várom tőled, csináld!”. Néhány játékosnak azt is demonstrálni kell, hogyan kezelje le a labdát és hogyan juttassa el azt a társához, de akadnak olyanok is, akik – még mielőtt szólnék - pontosan tudják, mi lesz a feladatuk, és azt is, hogyan oldják meg. Belőlük menedzser lesz. Az edzői pályát érdemes fiatalokkal kezdeni, nem véletlenül dolgoztam az U21-es olasz válogatottal. Folyamatosan tanulok, tapasztalatokat gyűjtök.
- Kevesen számítottak arra, hogy éppen önt nevezik ki a West Ham élére. Sokan azt várták, egy napon majd a Chelsea menedzsereként tér vissza Angliába.
- A tűzvonalba kerültem, hatalmas kockázatot vállaltam fel. Szívügyem
a Chelsea, de ezt az ajánlatot nem utasíthattam vissza. Ez nem kispályás munka,
kiemelt figyelem és kiemelt felelősség jár vele. Vagyis ha hibázom, nem lehet
sumákolni.
- Tart a bukástól?
- Nem. Mindenki hibázhat, van, aki korrigál, van, aki nem. Állítom,
hogy jobb futballistává váltam attól, ha kihagytam egy tizenegyest, és utána órákig
itattam az egereket. Nem félek semmitől, jöhet bármi.
- Még több fiatalnak szavaz bizalmat?
- Hiszem, hogy egy eredményesen működő klubnak mindenképpen az
erős utánpótlásbázis az alapja. A feltörekvő fiatalok előtt mindig nyitva kell
állnia az első csapat kapujának. Ezt az ideérkezésemkor is hangsúlyoztam.
- Olaszországban az edzők többségének,
mint például Carlo Ancelottinak és Roberto Mancininek tekintélyes
játékosmúltja van, Angliában nem büszkélkedhet hasonlóval mondjuk Arséne Wenger
vagy Rafa Benítez. Fontos ez?
- Ilyen szabály nem létezik. Vannak Olaszországban is olyanok, akik egyáltalán nem fociztak, vagy pedig soha sem jutottak el a legmagasabb szintig. Ilyen például Arrigo Sacchi, de említhetném Luigi De Caniót is. Nem feltétlenül a jó játékosból lesz a jó edző.
- Mi a véleménye Fabio Capellóról?
- Nem dolgoztam vele együtt, így fogalmam sincs, milyen vele,
azt sokkal inkább, milyen ellene. Egy keménykezű hadvezér, aki sosem kér,
mindig utasít. Akármerre járt, az eredményei önmagukért beszéltek. Angliának
pedig eredményekre van szüksége! Nagy fába vágta a fejszéjét, de ha ő nem tudja
visszaterelni a helyes útra az angol válogatottat, akkor senki.
- Milyen tanácsot adna Capellónak az olasz
és az angol futballkultúra közti lavírozás terén?
- Fabio okos fiú, nincs szüksége a tanácsaimra. Biztos vagyok benne, hogy szakmailag és emberileg is hatást gyakorol a játékosokra, de nem akarja teljesen átalakítani őket.
- Pedig az olasz futball nemcsak fizikálisan és taktikailag, hanem lélektanilag is más, mint az angol.
- Ezt sokáig lehetne még ragozni, hiszen ebből a szempontból
Spanyolország is teljesen más. Ettől még ugyanúgy zöld a fű és gömbölyű a
labda, és tizenegy küzd tizenegy ellen. Nem vitás, Capello kezében van a tudás
és a tapasztalat, ami ahhoz kell, hogy sikeres legyen. A játékosok akkor is
követik majd őt, ha éppen három pont helyett csak egyet, vagy egyet sem
gyűjtenek be az aktuális mérkőzésen.
- A 2006-os világbajnokságon úgy tűnt, az
olaszoknak sokkal hatékonyabb stratégiájuk van az eredménycentrikus
sorozatterhelésre. Miért?
- Egyszerű a válasz: azért mert Olaszország megdicsőült, Anglia meg idő előtt elvérzett. Ennyi. Komolyra fordítva a szót, cseppet sem lepődtem meg, 1982-ben hasonló történt. Világméretűvé dagadt az olasz focibotrány, aztán jött a görcsoldó vb-trófea. Az efféle bajok mindig javítanak a csapategységen. Azért arról se feledkezzünk meg, minőségi játékosokban nem volt hiány. Németországban újra felért a csúcsra az olasz futballiskola.
- Van még ilyen?
- Van. A klasszikus játékrendszerünk nem tűnt el nyomtalanul. Igaz a Serie A-ban egyre több a légiós, a Milan és az Inter is hemzseg a külföldiektől.
- Emlékszik arra a gólra, amit 1997-ben lőtt a Wembleyben, vb-selejtezőn?
- Hát hogyne. Arról nem is beszélve, hogy történelmi jelentőségű volt az a találat. Korábban soha sem kapott ki Anglia otthon világbajnoki selejtezőn. Nem volt bonyolult a taktikánk: védekezz, védekezz, védekezz, támadj!
- Az a válogatott még a védekezés magasiskolájára, a catenaccióra épült?
- A válaszom igen, de nyomban hozzáteszem, változnak az idők.
Jóval többet
támad a mai olasz válogatott, mint a tegnapi, tegnapelőtti. Felgyorsult a játék, eltolódtak a hangsúlyok a fizikai harc felé. Ma már egy
csapat inkább két meccset nyer és egyet veszít három döntetlen helyett. A pontszámok
beszédesek, de ez nálunk nem volt ilyen egyértelmű választás.
- Manapság a játékosak sokkal magasabbak
és erősebbek. Tudna köztük érvényesülni?
- Nem tudhatom. Például Pelének sem mondhatjuk azt, hogy a mai világban nem tudná megcsillantani a klasszisát, és nem lődözné zsákszámra a gólokat. Pele fantasztikus. Én is remek futballista voltam a magam idejében. Ki tudja, mire mennék most? Egy biztos, ma már izomkolosszusok csapnak össze a meccseken.
- De így is élvezhető még a játék?
- Egy kicsit szerintem esett a színvonal. A játékosok gyorsak és képzettek, de ma már hiába keressük a ritmust, nem találjuk. Ehelyett orrvérzésig hajtanak.
- Tartja még a kapcsolatot az egykori Chelsea-s társakkal?
- Gyakran beszélek Gustavo Poyettel, Dennis Wise-szal, Graeme Le Saux-val. De a legnagyobb haverom még mindig Kevin Hitchcock.
ZOLA FELEJTHETETLEN GÓLJAI
