A tehetség csak július elsejétől lesz az angol bajnokság ötödikjének játékosa, ugyanis új klubja megvárja, míg lejár a szerződése, és ingyen hozza el két év tartózkodás után egyesületétől. Újabb remek húzásnak tűnik a Demba Bával és Papiss Cissével az elmúlt egy évben két óriási üzletet csináló menedzsertől, Alain Pardewtól.
„Örülök, hogy a Newcastle-é leszek, már láttam egy keveset a városból, ami nem kis változást jelent az eddigiekhez képest, de már várom a munka és a Premier League kezdetét" – mondta Amalfitano a csapat honlapjának.
Az új igazolás csak gazdagítja a Szarkák szép számú francia állományát, hiszen Yohan Cabaye, Gabreiel Obertan, Hatem Ben Arfa mind az országból való, míg a szenegáli Demba Ba szintén Párizsban született.