Az állam százmilliót ad a Vasasnak

Szerző: MTILétrehozva: 2012. április 3. 16:10
A kormány a Vasas Sport Club sportlétesítményeinek működtetéséhez 100 millió forintot, az MTK-nak pedig 15 millió forintot biztosít.

 

A hétfői Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint az összeget a rendkívüli kormányzati intézkedések előirányzatból történő átcsoportosítással biztosítják.

A határozat egyben "felhívja a nemzeti erőforrás minisztert és a nemzetgazdasági minisztert, hogy a Vasas Sport Club által használt létesítmények fenntartásához 2013-tól évente legalább 100,0 millió forint támogatás tervezéséről gondoskodjon."

"Még 2011 októberében írtam levelet a miniszterelnöknek - mondta a határozat hátteréről Markovits László, az angyalföldi klub elnöke. - Ebben vázoltam, hogy a Vasas három állami létesítményt tart fenn és 17 szakosztályt működtet. A létesítményekre 2004-től évente minimum 200 milliót költöttünk, a fejlesztéseket fotókkal is alátámasztottam. Körülbelül egy hónapja személyesen is találkoztam Orbán Viktorral, aki azt mondta, hogy honorálja ezt a teljesítményt, ami bevallom, nagyon jólesett. Ez a támogatás így is kevesebb, mintha az állam tartaná fenn vagy működtetné ezeket a létesítményeket."

A Vasas a pasaréti, a Folyondár utcai és a Fáy utcai sportlétesítményt tartja fenn és működteti.

 

HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu