A plzeni stadion sajtópáholyában mellettem ülő olasz kolléga, a La Gazzetta Dello Sport tudósítója, már a kezdő sípszó előtt bő félórával felhívta a figyelmem az életveszélyes Andrea Poli, Alberto Paloschi tengelyre, de a válasz sem váratott soká magára. Előre jeleztem, hogy a Koman Vladimir, Németh Krisztián kettős legalább olyan veszedelmes, mint az általa kiemelt duó.
Az első negyvenöt perc tanulsága szerint kettőnk közül én jártam közelebb az igazsághoz, a Sampdoria középpályásának és a Liverpool támadójának összjátéka rendre összebogozta a szálakat az azzurik hátsó alakzatában. Gólnak azonban nem tapsolhatott a szünetig a mintegy 3000-3500 fős, a kedvenceket határtalan lelkesedéssel űző-hajtó piros-fehér-zöld tábor. Vincenzo Fiorillo állta a sarat, Németh és Koman kísérleteinél is résen volt.
A mérkőzés felvezetése már önmagában is fergeteges volt, a magyar sátornál több százan, a stadion körül több ezren gyülekeztek honfitársaink. A hatszáz kilométeres út és a tévéközvetítés dacára rengetegen döntöttek úgy, hogy a helyszínen szurkolnak Sisa Tibor csapatának.
A bejáratnál felállított sátornál kétezer darab ingyen belépőjeggyel, valamint külön erre az alkalomra készíttetett pólókkal várták az MLSZ munkatársai három órától a magyar drukkerhadat. Fehér alapon piros betűkkel, elől „U19 EB 2008”, hátul pedig „Hungary” felirat virított a szurkolói „egyenruhán.”
Nagy Olivér nem a pályán, hanem a lelátón várta a kezdést. A vasárnapi meccsen a térdére kapott rúgást, miután ezt kiheverte, a keddi edzésen húzódott meg a combizma, nem tudta vállalni a játékot. Rajta kívül Simon Andrásra sem számíthatott Sisa mester, a németek kapujába betaláló támadó eltiltását töltötte.
Az első játékrész magyar fölényét a térfélcsere után olasz dominancia követte, csakhogy a dél-európaiak nyomása az eredményjelző szerkezeten is nyomott hagyott. A 65. percben a csereként beálló Fernando Forestieri talált be, Silvano Raggio Garibaldi átadását két védő gyűrűjében szelídítette meg, majd jobb külsővel továbbított a bal alsóba.
Hátrányba került ugyan a magyar válogatott, de a publikum túláradó szeretetét továbbra is élvezte, zengett zúgott a „Mindent bele, mindent bele!” és a „Ria, ria, Hungária”, beleremegett a felső karéj a lelkes buzdításba.
A folytatásban a magyar mezőnyuralom olasz gólhelyzetekkel párosult, hiába küzdöttek, nem jutottak egyről a kettőre a magyar fiatalok. A hajrához közeledve Sisa Tibor úgy érezte, itt az ideje, hogy kockáztasson, védekező középpályás helyett csatárt cserélt, Busai Attilát Bajner Bálint váltotta.
Ez a szerkezeti változtatás sem hozta meg a várt fordulatot, újabb gól a hátralévő időben már nem született, így az olaszok jutottak a fináléba.
Pedig Gosztonyi András a 93. percben hosszabbításra menthette volna az ütközetet, közeli, éles szögből leadott lövése azonban a kapufát találta telibe.
Bronzéremmel zárult tehát a magyar fiatalok csehországi kalandja, minden elismerés megilleti őket.
Csalódottságomat egy pillanatig sem leplezve gratuláltam az olasz kollégának a lefújás után, hozzátéve, jövőre Egyiptomban találkozunk. A világbajnokságon. Merthogy az elmúlt két hét legfontosabb magyar sikere kétségtelenül a vb-szereplés kivívása.
