![]() |
|
| A cseh hölgy közel ezer szavazattal nyerte a SportHirado.hu szavazását | |
A 2008-as olasz Eb-csapat kapitányát, a világ egyik legjobb kapusát hálózta be a világszerte ismert cseh szépség, Alena Seredova.
A prágai születésű Alena szülőhazájában már 15 évesen megismerkedett a kifutók világával, nem telt el két év, s már a divat egyik fővárosában, Milánóban csomagolta ki bőröndjét. 1998-ban a világ negyedik legszebb hölgyének választották a Miss World szépségversenyen. Ez mindent megváltoztatott életében.
![]() |
|
| Mint a mellékelt ábra mutatja, Alena Seredova összekötő kapocs a futball és a divat világa között | |
Hamarosan felkapott modell lett, és a tévéképernyőről, az olasz állami televízió (RAI) műsoraiból is megismerhette egész Itália, először sztárvendégként, majd műsorvezetőként.
Közben tökélyre fejlesztette olasztudását, színházi és reklámfilmszerepekre kérték fel, ami ugródeszka volt számára a mozi, a sikerfilmek világába is. Három nagyjátékfilmben is szerepelt a gesztenyebarna hajú, 181 cm magas istennő.
![]() |
|
| Férfi szívek millióit ejtette rabul Alena | |
Alena (munka)kapcsolatba került Buffon egykori válogatottbeli társával, Christian Vierivel is, akivel közös ruhakollekcióval jelentek meg a divatpiacon, Baci e Abbracci (Csókok és ölelések) fantázianév alatt.
A 2000-es évek elejétől számos magazin címlapján (Playboy, Penthouse, Max) tűnt fel, s nem csak szemérmességét vetkőzte le... Antik szobrokat idéző idomai, csábos mosolya, érzéki kisugárzása férfi szívek millióit dobogtatta meg. Férjével, Gianluigi Buffonnal boldog házaséletet élnek, 2007-ben született kisfiuk, Louis Thomas. Derék futballistafeleség módjára sportműsorokban is rendszeresen vendégeskedik, pár éve a vasárnaponként sugárzott Domenica Sportiva futballshow vezetésére kérték fel a Rai Due csatornán.
![]() |
|
| Isten teremtménye | |
![]() |
|
| Párosan szép az élet | |
| SZÉPSÉG | SZAVAZAT | SZÁZALÉK |
| 1. Alena Seredova (Buffon) |
945 | 26 |
| 2. Alessia Ventura (Inzaghi) |
886 | 25 |
| 5. Alice Bregoli (Gilardino) |
199 | 5 |
| 4. Ilary Blasi (Totti) |
524 | 17 |
| 9. Maddalena Nullo (Barzagli) | 64 | 1 |
| 7. Marta Cecchetto (Toni) |
86 | 2 |
| 6. Sonia Amoruso (Del Piero) |
128 | 3 |
| 8. Tamara De Rossi (De Rossi) | 73 | 2 |
| 3. Valentina Zambrotta (Zambrotta) | 612 | 19 |
BUFFON ARÁJA FOTÓZÁSON - VIDEÓ!
$$fhvideo:99455$$





