Dárdai: Nem lehetett nem folytatni

Szerző: SH, MTI, MLSZLétrehozva: 2014. december 9. 17:43
Dárdai Pál marad a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya 2015. november 30-áig, az Eb-selejtező sorozat végéig. Dárdai szerint a csapat körül kialakult remek hangulat is közrejátszott abban, hogy azt a döntést hozta, továbbra is vállalja a felelősséget a felkészítésért.

Berzi Sándor, az MLSZ alelnöke kedden rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be Budapesten, hogy megszületett a megállapodás a 38 éves szakember berlini klubjával, a Hertha BSC-vel.

"Dárdainak megmarad az állása a Herthánál, amely végig korrekt és nyitott volt a berlini tárgyalások során" - mondta a sportvezető, aki elárulta, az MLSZ elnöksége keddi ülésén egyhangúlag hagyta jóvá Dárdai kinevezését, az elvárásokat illetően pedig úgy fogalmazott, a válogatott legyen versenyben az Eb-részvételért és legalább a pótselejtezőt érő harmadik helyet szerezze meg.

Arra az újságírói kérdésre, hogy automatikusan meghosszabbodik-e Dárdai Pál szerződése, amennyiben a nemzeti együttes kijut az Eb-re, Berzi Sándor közölte: az újabb tárgyalási kört jelentene a berliniekkel.
A megállapodásról azt mondta, lehetőséget biztosít arra, hogy a válogatott Dárdai Pál vezetésével barátságos mérkőzést játsszon, de "saját ismeretei szerint" ez a soron következő, márciusi, görögök elleni Eb-selejtező előtt nem valószínű, inkább a júniusi, finnországi találkozó előtt elképzelhető.

Hozzátette, Dárdai Pál, aki eddig ingyen vállalta a feladatot, a jövőben szerződésben meghatározott fizetésért dolgozik az MLSZ-nek.

Berzi Sándor a fejlemények hátterével kapcsolatban úgy fogalmazott, Dárdai Pál kiváló munkát végzett, amelynek köszönhetően a válogatott versenyben van Európa-bajnoki selejtezőcsoportjában, így egyértelmű igény volt az MLSZ és a közvélemény részéről is, hogy folytassa a munkát, ehhez azonban meg kellett állapodni a Herthával. Éppen ezért a szövetségnek más lehetőségre is fel kellett készülnie, két külföldi jelölt "ment át a rostán", de a nevüket nem kívánta elárulni.

Az északírektől elszenvedett hazai vereség után szeptemberben menesztett Pintér Attila helyére ideiglenesen kinevezett Dárdai Pált eredetileg három Európa-bajnoki selejtező és egy barátságos mérkőzés erejére engedte el a Hertha, ahol utánpótlás-koordinátorként dolgozik. A válogatott a három tétmeccsen hét pontot szerzett, a románok elleni, bukaresti 1-1 után idegenben a Feröer-szigeteket, hazai környezetben pedig a finneket verte 1-0-ra.

Dárdai: Nem lehetett nem folytatni
Dárdai Pál az MLSZ TV-nek elmondta: az utóbbi hetekben a Hertha vezetőivel, a Magyar Labdarúgó Szövetség vezetőivel és a családjával is leült megbeszélni a jövőjét, és ezt követően született meg a döntés, miszerint marad a válogatott élén. A kapitány szerint olyan munka, olyan folyamat indult el a válogatottnál, amiből nem lett volna szerencsés dolog "kiugrani".

"A Herthának nem lett volna kötelessége elengedni, ide köt a szerződésem, ők a munkaadóim, ezért külön köszönöm a klubnak, hogy folytathatom a megkezdett munkát. Berlinben örülnek is, meg nem is a kinevezésnek, büszkék rá, viszont továbbra is úgy tekintenek rám, hogy a főállásom a Hertha BSC-nél van, és nekem ehhez kell igazodnom - mondta Dárdai, majd hozzátette: felnőtt szinten továbbra is tapasztalatlan edző vagyok, sokat kell még tanulnom, ugyanakkor korábban, játékosként jelentős tapasztalatot szereztem."

A kapitány azt is elárulta, hogy nagyon jól érezte magát szövetségi kapitányként, büszke a játékosaira, akik keményen dolgoztak az elmúlt hónapokban, és a válogatott körül kialakult remek hangulat is közrejátszott abban, hogy azt a döntést hozta, továbbra is vállalja a felelősséget a csapat felkészítéséért.

"Van tizenhárom-tizenöt nemzetközi szinten teljesítő játékosunk, a többieknek meglehet a sanszuk, hogy majd a későbbiekben rutint szerezzenek, de ha nem játszanak nemzetközi mérkőzéseket, nehéz lesz megfelelő tapasztalatot szerezniük. Két háromesélyes meccs vár ránk a görögök és a finnek ellen, remélem, márciusban is ugyanolyan felkészült játékosok érkeznek a válogatotthoz, mint az ősz folyamán".
Címkék: Dárdai Pál
HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu