Erre számíthat a City és a PSG

Szerző: SH, MTILétrehozva: 2014. május 6. 13:41
Rendkívül súlyos, 60 millió eurós pénzbüntetésre számíthat a Paris Saint-Germain és a Manchester City az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) által szorgalmazott a pénzügyi fair play megsértése miatt.

A Reuters brit hírügynökségnek egy "közeli forrás" úgy nyilatkozott, hogy emellett korlátozhatják a Bajnokok Ligája következő idényére a keret létszámát a két klub esetében. Utóbbi szankcióval kapcsolatban a LÍEquipe francia sportnapilap úgy értesült, a PSG valószínűleg 25 helyett csak 21 játékost nevezhet a legrangosabb európai kupasorozatra, míg a pénzbírságot három évre elosztva kapja majd.

A források szerint a PSG közel áll a megállapodáshoz az UEFA-val, ugyanakkor a Manchester City még súlyosabb nehézségekkel nézhet szembe, mert egyelőre nem jut közös nevezőre az európai futballt irányító szervezettel.

Az UEFA pénteken közölte, hogy kilenc klubot vizsgál tovább alaposabban a pénzügyi fair play megsértése miatt, de egyiket sem nevezte meg. A vizsgálat végeredményét várhatóan a hét második felében hozza nyilvánosságra.

Michel Platini UEFA-elnök egy interjúban korábban azt mondta, egyelőre nem zárnak ki egyetlen csapatot sem a kontinens nemzetközi kupasorozataiból.

A pénzügyi fair play szabályai a következő idényre vonatkozóan lépnek életbe, a néhány éves felkészülési időszak most ér véget. Az előírások célja, hogy a klubokat rászorítsák: ne költsenek többet, mint amennyit megtermelnek.

HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu