Feltörekvő Valencia, feltörekvő Atlético

Szerző: SHLétrehozva: 2012. május 29. 17:33
A Valencia és az Atlético "bekezdett" az átigazolási piacon. Andrés Guardado nagy hasznára lehet a Turia-partiaknak a BL-csatározások folyamán, míg Emre és Cristian Rodríguez olyan nevek, akiknek leigazolásánál nem kell jobb bizonyíték arra, hogy a dobogót akarja a következő szezonban a spanyol főváros második számú futballcsapata. Egy centet sem kellett fizetni egyik játékos vételáráért sem.

A Valencia azt a Guardadót szerződtette, aki jelentős erősítésnek számít a belső középpályán, elsősorban a támadások előkészítésében lehet nagy segítségére a Denevéreknek.

Guardado még csak 25 éves, de már két vébén is részt vett, és 77-szeres válogatottnak mondhatja magát.

A sztár az elmúlt szezonban sikeresen harcolt azért, hogy egyből visszajusson a spanyol első osztályba csapata, a Deportivo, ősszel már a Bajnokok Ligájában teheti próbára a tudását.

Az Atléticónál rögtön dupla bomba robbant, a fővárosiak ugyanis két támadó középpályással is erősödtek 24 óra leforgása alatt.

A mindkét szélen, bevethető, közel 50-szeres, uruguayi válogatott Cristian Rodríguez 2016-ig írt alá. A 26 éves játékos három bajnoki címet, és egy El-serleget is elhódított a Portóval. A szurkolók Hagymának nevezték, el, mert szerintük sírni fog az a védő, aki mellett Rodríguez el akar menni...

Az Atlético kedden azt is bejelentette, hogy már csak egy orvosin múlik a török futball egyik emblematikus futballistájának, Emre Belözoglunak az átigazolása a Fenerbahcétől. Az Interben és a Newcastle-ben is megfordult, 31 éves játékos két évre kötelezte el magát a hírek szerint.

A Bilbao kerete is átalakulóban, három veterán futballista, Aitor Ocio, Koikili és Igor Gabilondo távozását is bejelentették a baszkok. Közülül egyedül a középhátvéd Ocio döntött a jövőjéről: visszavonul.

HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu