A milánói első felvonás után már számítani lehetett erre a végkifejletre, de azért összességében így is meglepetés, kettős vereséggel esett ki a címvédő Internazionale. Ráadásul a visszavágón egy pillanatra sem sejlett fel valamilyen csoda eshetősége, a milánóiak úgy futballoztak, hogy ne érje szó a ház elejét, de látszott, igazából egyik játékos sem bízik a fordításban.
A Schalkén ugyan – az első összecsapás parádés teljesítménye után – számon lehetne kérni a nyíltabb, látványosabb futball hiányát, de ezt nyilván senki sem teszi. A gelsenkircheni együttes ugyanis igazi célfutballt játszott, nem arra törekedett, hogy ismét megalázza a címvédőt, hanem „csak” az elődöntőbe akart jutni. Ralf Rangnick vezetőedző alaposan megszervezte védelmét, ezzel ki is húzta a vendégek méregfogát, amely amúgy is elég tompa volt.
Az előző szezon interes hősei, Wesley Sneijder, Diego Milito és Samuel Eto’o sem tudott kibontakozni, egyik sem került igazán nagy helyzetbe. Tény, Leonardo fiai mentek becsülettel előre, de különösebb átütőerő nélkül. Még Motta egyenlítő gólja sem pezsdítette meg igazán a kék-feketék vérét, így az sem sokkolhatta igazán őket, hogy még a döntetlent sem tudták megtartani.
A Schalke kétszer került nagy helyzetbe Júlio César kapujánál, mindkettőt remek egyéni megoldás után koronázta siker. A gelsenkircheni aréna tombolt örömében és már készül a Manchester United elleni elődöntőre. Papíron ugyan az angol bajnokság listavezetője lesz az esélyesebb, de Rangnick újabb varázslata akár világszenzációt is okozhat. Nagy hibát követ el az, aki leírja a német bajnokság képviselőjét!
EGY KIS KEDVCSINÁLÓ:
A San Siro közönsége nem hitte el, amit az első mérkőzésen látott: az Inter nyomokban sem emlékeztetett tavaszi önmagára, és úgy futott bele 5-2-es zakóba, hogy azt jóval tágabbra is szabhatták volna a gelsenkircheni szabólegények.
Cristian Chivut kiállították, a teljesen megzavarodott Andrea Ranocchia pedig úgy rúgott gólt, hogy felcserélte a térfeleket. Az interisták nem lehetnek nyugodtak, hiszen az ifjonc a Veltins-Arenában is feltűnik, jóllehet Lúcio személyében ezúttal acélosabb társat kap.
És ha már középhátvédek: Walter Samuel felépült súlyos térdsérüléséből, és öt hónap után ismét helyet kapott a keretben.
Más ugyanakkor nem derítheti jobb kedvre a kék-fekete szimpatizánsokat, igaz, Samuel Eto’o nyilatkozatán talán ők is kacagnak egyet – persze kínjukban.
„Nehéz lesz, de továbbjuthatunk. Nem mondtunk le róla, hogy megvédjük címünket, ám ehhez nagyot kell javulnunk az első meccshez képest” – sziporkázott Eto’o, de Giampaolo Pazzini és Nagatomo Juto is beszállt a licitbe, mondván: itt még bármi lehet.
A rosszmájú megközelítés szerint Nagatomo ezt arra értette, hogy akár néhány pályán töltött percet is kaphat Gelsenkirchenben, de fogadjuk el, hogy csapata esélyeit latolgatta.
És hogy mi szól az Inter mellett? Az biztosan nem, hogy a Schalke hazai pályán még sohasem kapott ki olasz csapattól, három győzelem mellett csupán két döntetlen csúszott be.
Az ugyancsak nem, hogy mind a négy alkalommal, amikor a Schalke előnyt csiholt ki az idegenbeli első meccsen, győzött otthon.
Az pedig pláne nem, hogy ha semmi rendkívüli nem jön közbe, Raúl viszi harcba a Schalkét, márpedig a spanyol egymaga többet csinált Milánóban, mint az összes Inter-játékos együttvéve.
Raúl több korábbi játszótárssal is szembetalálhatja magát, Wesley Sneijder, Esteban Cambiasso, Walter Samuel, de még Samuel Eto’o is futballozott a Bernabéuban a veterán 7-essel.
Raúl azonban olyan az idő előrehaladtával, mint a jó bor, amelyből néhány palack talán el is fogyna továbbjutás esetén – még ha a németek szívéhez a sör közelebb is áll.
