Gera Zoltán az edzésről is hiányzott

Szerző: shLétrehozva: 2008. október 7. 17:52
Azt már lassan megszokjuk, hogy labdarúgó-válogatottunk csatárhiányban „szenved”, hiszen ahogyan a Dánia és Svédország elleni vb-selejtezőkön, úgy most, az albánok és a máltaiak elleni keretben is csak Torghelle Sándor és Rudolf Gergely van jelen támadóként. A változatosság kedvéért most kapusgondokkal is küzdünk, miután Erwin Koeman csapatában alapembernek számító Babos Gábor dőlt ki a sorból. Amúgy sem Szélesi Zoltán, sem a szombati mérkőzéstől eltiltott Gera Zoltán nem vett részt a keddi foglalkozáson - ilyen hangulatban tartotta meg edzését nemzeti tizenegyünk.

Azért annyira nem ráncolták a gondok a kapitány homlokát a Budai II László Stadionban megtartott keddi edzésen. A csapat a holland szakember és Dárdai Pál vezetésével már öt perccel a hivatalos, fél ötös kezdési időpont előtt kivonult a gyepre, ahol az újságírók fotósok és televíziósok azonnal lecsaptak rájuk.

 

Az idilli állapot azonban csak két percig tartott, majd Koeman határozottan, de udvariasan leparancsolta a sajtó képviselőit a gyepről. A játékosok közül egyedül Szélesi Zoltán nem érkezett még meg, aki lekéste a csatlakozást, s csak késő délután fut be. Rajta kívül Gera Zoltán sem volt köztük, igaz, ő az albánok ellen sárga lapjai miatt egyébként sem játszik.

 

A bemelegítő kocogás után érdekes módon az MLSZ futballfejlesztési igazgatójának, Jámbor Lászlónak az irányításával melegítettek legjobbjaink. Mi több, Aczél Zoltán pályaedző és maga Erwin Koeman is gyakorolt a játékosokkal. Jámbor láthatóan átvette az uralmat, hiszen a későbbiek folyamán is ő dirigált, míg a többiek a pálya szélén beszélgettek.

 

A másik kapunál közben Fülöp Márton, Köteles László, Bogdán Ádám és Petry Zsolt kétérintőzött. Persze csak módjával, mert ha még egy kapus megsérül, akkor lehet, hogy Petry Zsoltnak is be kell szállnia. Egy idő után Koeman is inkább őket figyelte.

 

Eltelt a tréning fele, amikor a cicázásnál Aczélék is beszálltak. Ekkora már igazán oldottá, jó hangulatúvá vált a felkészülés, néha még egy-egy csoportos nevetés is felhangzott. Csak Huszti és Bodor nem örült velük, ők ugyanis ezidőtájt külön dolgoztak, könnyített edzést végeztek. Láthatóan nem voltak százszázalékos állapotban. Remélhetőleg azért szombatra rendben lesznek.

 

A mag aztán két csoportra vált szét, a sárga mellényesek játszottak a pirosak ellen, először egyérintős focit, aztán rendeset a 16-oson belül. Itt már nem volt pardon, a kapitány kemény iramot várt el kiválasztottjaitól. Levezetésképpen támadásvariációkat gyakoroltak néhányan Koeman irányításával.

SZAVAZÁS EREDMÉNYE
Három egymást követő siker. Szerinted kijuthat-e a magyar labdarúgó-válogatott 1972 után ismét az Eb-re?
Persze, mostantól nincs megállás, találkozunk az Eb-n! 11.5%
 
A hollandok más dimenziót képviselnek, becsúszhatunk másodikként - de a pótselejtezőn elvérzünk 24.2%
 
Végre leverjük a svédeket: másodikként, a pótselejtezőben csodát teszünk és kijutunk! 41.5%
 
Miről beszélünk? 22.8%
 
HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu