A Barcelona hiába alakított ki tucatnyi helyzetet a Stamford Bridge-ben, a hálóba csak Didier Drogba talált be, így hátrányból várja a jövő keddi visszavágót.
A fogadóirodák továbbra is a katalánok továbbjutását valószínűsítik, de a Barca mestere egészen más véleményen van.
„Most a Chelsea a favorit, de kilencven perc még hátravan, és mindent megpróbálunk, hogy továbbmenjünk. Az a célunk, hogy huszonnégy helyzetet dolgozzunk ki, mint ma, és szerezni egy gólt. Kockázatot kell vállalnunk, de a játékosaimnak is mondtam: ha ennyi lehetőségünk volt Londonban, akkor a Nou Campban is ez lesz a helyzet” – nyilatkozta Pep Guardiola.
„Azt várom, hogy tíz Chelsea-játékos tömörül majd a saját kapuja előtt, de nem nekem kell megmondanom, hogy játsszanak. Nem kis kihívás lesz, de ha azt akarjuk, hogy nagycsapatként tartsanak számon minket, győznünk kell.”
Roberto Di Matteo nem lepődött meg azon, hogy csapatánál alig volt a labda, de az eredménnyel mindenképp elégedett.
„Amikor a Barcelonával játszol, tisztában vagy vele, hogy rengeteget kell védekezned. A minimálisra kell csökkenteni a helyzeteik számát, amikor pedig esély kínálkozik előttünk, élni kell vele. Változatlanul 50-50 százalékot mondok a továbbjutásra. Nagyon nehéz lesz a visszavágó, de a játékosaim ma megmutatták, milyen minőséget képviselnek” – fogalmazott a Chelsea menedzsere.
Petr Cech letörölhetetlen mosollyal az arcán nyilatkozott a lefújást követően, és fél szemmel már a barcelonai találkozóra figyelt.
„Büszkék lehetünk arra, amit véghezvittünk. Mindenki száz százalékot adott ki magából, nem vagyunk hozzászokva, hogy kilencven percig labda nélkül játsszunk. Ilyenkor nagyon nehéz megőrizni a koncentrációt” – mondta a londoniak hálóőre.
„A játék minden területén briliánsak voltunk, és kis szerencsére is szükségünk volt, de az is kell a labdarúgásban. A Barcelona kivételes csapat, az 1-0-ra még azt is nehéz rámondani ellene, hogy előny lenne. Nagyon meg fognak minket szorongatni kedden.”
A Barcelonát ezúttal Andrés Iniesta sem tudta átzökkenteni a holtponton, de nagyon bízik a katalán közönség erejében.
„Tudtuk, hogy a Chelsea nagyon jól használja ki a helyzeteit, mi viszont egyiket sem fejeztük be góllal. A visszavágón azonban javíthatunk, és valami hasonlót várunk az ellenféltől: nagyon sok chelsea-s lesz hátul. Remekül védekeznek, de a hazai pálya mindig hatalmas pluszt jelent nekünk.”
Előtte azonban még mindkét csapatnak kőkemény meccsen kell állnia a sarat: a Barcelona a Real Madridot fogadja, míg a Chelsea az Arsenalhoz látogat szombaton.
A Real Madrid után a Barcelona is hátrányból várja a BL-elődöntő jövő heti, hazai visszavágóját, miután 1-0-ra kikapott szerda este a Chelsea-től a Stamford Bridge-en. Didier Drogba az első félidő lefújása előtti pillanatokban...
Tovább a teljes cikkhez »
