„Hét percig volt esélye az Arsenalnak”

Szerző: SHLétrehozva: 2014. március 23. 14:59
José Mourinho szerint hét perc alatt eldőlt minden a Premier League szombati, londoni rangadóján, mert csapata akkorra már 2-0-ra vezetett, és túl erős volt ahhoz, hogy az Arsenalnak reális esélye legyen felállni a padlóról. A menedzsert a bajnoki esélyekről is kérdezték. A CFC számára 3-4 verhető ellenfél jön, vagyis akár ki is építhetik előnyüket a Kékek a PL-ben...

Mourinho azzal küldte fel övéit a pályára, hogy rohanják le az ellenfelet, kőkeményen támadjanak le, és ez kifizetődött.

"Hihetetlen, hét perc után már 2-0-t mutatott az eredményjelző, és vége volt a meccsnek. Erősen kezdtünk, nem engedtük, hogy kibontakozzon az Arsenal és a saját játékát tudja játszani. Gyorsan visszaszereztük a labdákat."

Mourinho arra is utalt, túl masszív ez a Chelsea ahhoz, hogy innen kibillentsék a nyeregből. Az Arsenal esélyeit persze tovább csökkentette, ami negyedóra magasságában történt a meccsen:

"Aztán jött a tizenegyes és a piros lap is, ez tény, de szerintem az első tíz perc után már kezünkben volt a meccs."

Az eset érdekessége, hogy Andre Marriner játékvezető rossz helyre mutatta fel a piros lapot, amikor Eden Hazard lövésénél kezezés történt tömegjelenetek közepette. Kieren Gibbs kapta, pedig Alex Oxlade-Chamberlain volt a tettes a lassítás lapján.

Mourinho ezúttal a bíró oldalára állt, akinek szerinte nem volt könnyű a dolga, de a lényeget jól látta, kézzel hárított egy mezőnyjátékos a kapu közelében.

Az Aston Villa kisiklatta a Chelsea-expresszt a múlt héten, de a portugál bízik benne, hogy most ismét sikerül felvenniük az utazósebességet.

"Lendületet kell vennünk, a Galatasaray elleni siker nagyon sokat jelentett, és az Arsenal elleni diadal... Nos Wenger azt mondta, hogy a szezon csúcsmeccsének ígérkezik ez a párharc, szerintem az egyik legfontosabb meccs volt" - ecsetelte, hozzátéve, hogy a top négyben hatalmas a csata, már csak azért is, mert az utolsónak selejteznie kell majd a BL-ért.

"Hogy megnyerhetjük-e a bajnokságot? Igen? Ha engedik" - nyilatkozta félmosollyal az arcán a CFC menedzsere a BT Sportnak.

PL, 31. FORDULÓ, EMLÉKEZTETŐ

CHELSEA-ARSENAL 6-0 (3-0)
London, Stamford Bridge, vezette: Andre Marriner.

Chelsea: Cech - Ivanovics, Cahill, Terry, Azpilicueta - Matics, Luiz (Mikel 72.) - Schürrle, Oscar (Salah 71.), Hazard - Eto'o (Torres 10.). Menedzser: José Mourinho.

Arsenal: Szczesny - Sagna, Mertesacker, Koscielny (Jenkinson 46.), Gibbs - Arteta, Rosicky - Ox-Chamb (Flamini 46.), Cazorla, Podolski - Giroud. Menedzser: Arsene Wenger. 

G.: Eto'o (5.), Schürrle (7.), Hazard (17. - 11-esből), Oscar (42., 66.), Salah (71.)

Sárga lap: Azpilicueta (52.)

Piros lap: Gibbs (16.)

CHELSEA-ARSENAL 6-0, HOSSZÚ ÖSSZEFOGLALÓ


Chelsea vs Arsenal 6-0 All Goals & Highlights... by musicnetworkkosovo

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA:
1. Chelsea 31 21 6 4 62 23 +39 69
2. Liverpool 30 20 5 5 82 38 +44 65
3. Manchester City 28 20 3 5 76 27 +49 63
4. Arsenal 30 19 5 6 53 34 +19 62
5. Everton 29 15 9 5 43 30 +13 54
6. Tottenham Hotspur 30 16 5 9 37 38 −1 53
7. Manchester United 30 15 6 9 48 34 +14 51
8. Newcastle United 30 14 4 12 38 40 −2 46
9. Southampton 30 12 9 9 43 37 +6 45
10. Aston Villa 29 9 7 13 32 38 −6 34
11. Stoke City 30 8 10 12 32 44 −12 34
12. Hull City 30 9 6 15 32 37 −5 33
13. Norwich City 31 8 8 15 26 48 −22 32
14. West Ham United 30 8 7 15 32 40 −8 31
15. Swansea City 30 7 8 15 40 46 −6 29
16. West Bromwich Albion 30 5 13 12 33 45 −12 28
17. Crystal Palace 30 8 4 18 19 39 −20 28
18. Sunderland 28 6 7 15 26 44 −18 25
19. Cardiff City 31 6 7 18 26 58 −32 25
20. Fulham 31 7 3 21 30 70 −40 24
Címkék: jose_mourinho
HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu