Hogy lesz ebből főtáblára jutás, Loki?!

Szerző: SH, MTILétrehozva: 2014. augusztus 21. 21:30
Három fejesgólt is kapott a DEBRECEN labdarúgócsapata Bernben, a Young Boys elleni El-rájátszás csütörtöki első felvonásán. A szünetben még 1-1-re állt a magyar bajnok a Stade de Suisse-ben, de később két szögletet követően is kapitulált, amihez bosszantó hibák is kellettek. A Loki nehéz, de nem reménytelen helyzetből várhatja az egy hét múlva sorra kerülő visszavágót.

Európa Liga-selejtező, 4. forduló, első mérkőzés:
Young Boys-Debrecen 3-1 (1-1)

Bern, 2000 néző, v.: Hagen (norvég).

YB: Mvogo - Hadergjonaj, von Bergen, Rochat, Lecjaks - Bertone, Costanzo (Kubo, 77.), Sanogo - Steffen (Nikci, 86.), Frey (Afum, 90.), Nuzzolo.

DVSC: Poleksic - Jovanovic, Máté P., Mészáros N., Korhut - Szakály P., Zsidai, Varga J., Bódi - Seydi (Kulcsár, 74.), Sidibe.

Gólszerzők: Nuzzolo (26.), Steffen (67.), Frey (87.), illetve Sidibe (39.)
Sárga lap: Bertone (70.), illetve Korhut (61.), Zsidai (66.)

A svájci együttes az első pillanattól kezdve irányította a találkozót, és már az első félidő közepén vezetést szerzett. Úgy tűnt, a magyar bajnoknak nem sok esélye van, kevéssel a szünet előtt azonban az egyik hazai védő gyakorlatilag gólpasszt adott Sidibének, és így váratlanul egyenlített Kondás Elemér együttese.

A folytatás már némileg kiegyenlítettebb játékot hozott, ennek ellenére a hazaiak egy szöglet után újra vezetéshez jutottak, igaz, Poleksic és Szakály is nagyot hibázott. A Debrecen a hajrában sem tudott újítani, ráadásul a 87. percben egy újabb sarokrúgást követően megkapta a harmadik gólt, amellyel nagyon nehéz helyzetbe került.

HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu