Különösen szép napra ébredt szerdán Isztambul. Verőfényes napsütés, ínycsiklandó tengerillat, a víz mellett még elviselhető meleg, nyugodtan morajló zsibvásár, boldog, de izgatott arcok.
„Ma játszik a Fenerbahce” – elegyedem szóba az éppen szolgálatot teljesítő hotelportással. „Tudom, persze, mennék én, csak hát dolgozom.” – jön a szomorkásnak tetsző válasz.
A szállodám amúgy 1,2 kilométerre van légvonalban az 50 500 férőhelyes, gyönyörű Sükrü Saracoglu Stadiontól, szóval, gyalog is érdemes megtenni azt a pár lépést.
Nem lehet megunni azt a nyüzsgést, kavalkádot, lüktetést, amit Isztambul ad az embernek. Kikerekedett szemekkel járom az utam – ami ezúttal nem macskaköves, a fáradt aszfaltot nemrégen marhatta fel a céleszköz -, majd egy dönerrel – könnyen pórul járhattam volna, ha véletlenül gyrost mondok - a gyomromban a Boszporusz ázsiai oldaláról szemlélem a zöldesen csillogó tengert.
Varázslatos, itt nem lehet egykedvű az ember – no, jó, két napja még robbantottak, igaz, a szörnyűség átellenben, a helyiek által kissé lesajnált európai Isztambulban történt.
Az itteniek nagyon barátságosak, ami így lelki támaszt is nyújt a magamfajta, eltévedt jövevénynek ebben a 13 milliós megavárosban. Mehmet, a barátom, miután megtudja, mi célból sodort erre a szél, csak annyit kérdez: „El tudod képzelni, mi lesz este a stadionban?”
Ártatlan szemekkel felelem:”Persze, meccs.” A török fiatalember elmosolyodik, megveregeti a hátam és csak annyit tesz hozzá: „Képzeld, amikor az az ötvenezer ember egyszerre kezd el ugrálni és üvölteni. Az ember hátán feláll a szőr, eufórikus élmény az, amit ott kaphatsz. Egyedül viszont ne nagyon sétálgass a stadionban, mert ha meg találják kérdezni, kiféle vagy, és nem jó a válasz, könnyen bajba kerülhetsz. Őrültek vagyunk.”
Köszönöm, ezt én is tapasztaltam. Meg láttam is.
Még öt óra a kezdésig és egyre több kék-sárga-fehér mezes illetőt pillantok meg. Ahogy közeleg az idő, és ahogy közeledek a stadionhoz, létszámuk és hangjuk rohamosan nő. Szerencsémre senki nem kérdez semmit, szerencsémre nem kell senkinek sem elszámolnom.
Pedig ugyebár nem lehetnek kellemes emlékeik a Fener-szurkolóknak az MTK-ról, hiszen az 1999-2000-es UEFA-kupasorozat első fordulójának visszavágóján ugyanitt Kenesei Krisztián duplájával mi nyertünk 2-0-ra, így a kék-fehérek jutottak tovább.
Ám, ahogy végignézek a török seregen, bizton állíthatom, tulajdonképpen az égvilágon senkit sem érdekel a múlt. Forr a város ezen része, hiszen Isztambult, egyáltalán a roppant hazafias Törökországot a szerdai játéknapon csupán a Fenerbahce képviseli majd. Most mindenki erre koncentrál. A Fenerbahce-MTK Hungária találkozóra.
