- Engedje meg, hogy gratuláljak a szerda esti teljesítményéhez, nagyszerűen teljesített az északírek ellen. Viszont az első félidő hajrájában szétnyílt a szemöldöke. Mennyire volt súlyos az eset? Hogy van most?
- Köszönöm szépen. A sérülésem javul, a szemem környéke teljesen belilult. Bár zavar egy kicsit, de mindenképpen játszani szeretnék szombaton, az Anderlecht soron következő bajnokiján, a Westerlo ellen. Az volt a szerencsém, hogy néhány perccel a szünet előtt történt az ütközés, így a pihenő alatt volt idő három öltéssel összevarrni a szemöldökömet. Mindenképpen játszani akartam a második negyvenöt percben is.
- Ha már itt tartunk, nem érezte úgy a pályán, hogy az ellenfél helyenként túl keményen futballozik?
- A keménységgel nem lenne baj, hiszen az benne van a futballban, pláne az olyan csapatoknál, amelyek elsősorban az angol stílust képviselik. Amit az északírek csináltak, az szerintem már-már alattomosnak nevezhető, ez a fajta hozzáállás pedig nem való a focipályára, pláne akkor nem, ha egy barátságos meccsről van szó. Ott volt erre egy jó példa, az első félidőben, amikor Vadócz Krisztián akkorát kapott, hogy könnyen komolyabb sérülés lehetett volna a vége.
- Ne is mondja! Szerencsére azonban így is sikerült idegenben megnyerni a találkozót, amellyel sikerült méltóképpen lezárni az évadot. Ennek ellenére az időnként bizakodásra okot adó játék mellett nincs önben hiányérzet amiatt, hogy a svédek és a dánok ellen csupán egy pontot szerzett a csapat szeptemberben?
- Eleinte bosszús voltam, hiszen azon a két találkozón négy pontot is gyűjthettünk volna. De összességében azt kell, hogy mondjam, nem olyan rossz a helyzetünk. Igaz, Portugália és Svédország még mindig kiemelkedik a csoportból, de ha a máltaiakat és az albánokat is megverjük tavasszal, akkor a 2009 őszét remek pozícióból várhatjuk. Ezért azt mondom: a soron következő két vb-selejtező lesz a magyar válogatott legfontosabb meccse, ami a sorozatot illeti.
- Térjünk át egy pillanatra a jövőjére. A napokban az a híresztelés látott napvilágot, hogy a PSV, a Fiorentina és a Schalke is szívesen látná saját. Megkeresték már?
- Hivatalosan nem keresett senki, persze én is hallottam ezekről a „pletykákról”, valamint emellett még az Olimpique Marseille érdeklődéséről is, de amíg nincsen semmiféle konkrétum, addig én csak az Anderlechttel foglalkozom. Nem jó, ha egy játékos elkezd fantáziálni a jövőjéről, mert az nem tesz jót a koncentrációjának, ezáltal a teljesítményének sem. Szívesen belevágnék akár a téltől egy nagyobb kihívásba, de ha nem jön össze az sem gond, hiszen jól érzem itt magam.
- Ha mind a három klub érdeklődése valós, hol folytatná legszívesebben a pályafutását?
- Nehéz kérdés, hiszen olyan csapatokról beszélünk, amelyekhez az első hívó szóra elmennék. A német bajnokság nagyon vonzó a számomra, de a Schalkéhoz hasonlóan a PSV és a Fiorentina is olyan együttes, ahol nagyon szívesen játszanék. Elsősorban nem rajtam múlik, jelenlegi klubommal kell először megállapodnia a kérőmnek, azután engem meggyőzni már nem nagy feladat.
- Igaz, hogy a PSV négy millió eurós ajánlatott tett önért?
- Úgy emlékszem, ezt én is olvastam egy belga újságban, de ezzel kapcsolatban csak annyit tudok mondani, amit eddig, hivatalosan még senki sem keresett meg.
- Szívesen lenne Dzsudzsák Balázs csapattársa? Milyen a viszonyuk?
- Nagyon jóban vagyok Balázzsal, akárcsak mindenki mással is a válogatottban, ahol ő a szobatársam. Mellesleg mindössze százharminc kilométerre lakunk egymástól, így előfordult az is, hogy ellátogatunk a másik meccsére. Igen, szívesen szerepelnék vele egy csapatban.
- Giampaolo Pazzini neve mond önnek valamit? Belegondolt már, hogy akár a csapattársa is lehet? Annak idején az U21-es válogatottban nagy csatát vívott az olasz csatárral mind Budapesten, mind Fermóban. Akkor a Fiorentina jelenlegi csatára örülhetett a korosztályos Európa-bajnokságra való kijutásnak.
- Persze, hogy emlékszem rá. Egyébként annak a párharcnak az első meccse, amelyet az Üllői úton játszottunk, egy-egy lett a vége – az egyik legkedvesebb találkozó a számomra. Hatalmasat küzdöttünk egymással. Akivel ilyen nagyot harcolok a pályán, annak általában nyomon követem a karrierjét is. Nincs ez másképp Pazzini esetében sem.
