Kétmilliárd utánpótlás-nevelésre

Szerző: shLétrehozva: 2011. április 5. 16:18
A Magyar Labdarúgó Szövetségben kedden történelmi jelentőségű támogatási szerződést kötött Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára, dr. Csányi Sándor, az MLSZ elnöke, valamint dr. Szabó Tamás, a Nemzeti Sportintézet főigazgatója.

A háromoldalú támogatási megállapodás eredményeként összesen 2,2 milliárd forintos finanszírozáshoz jutnak a tehetséggondozásért felelős labdarúgó-akadémiák, nevelőegyesületek, és a Bozsik-programban résztvevő utánpótlás klubok.

Az állam által biztosított, a felhasználást tekintve az MLSZ és az NSI által felügyelt támogatási összeg két részből áll. A szövetség nevesítve az Utánpótlás-nevelési Programra 1,8 milliárd, az újrainduló Bozsik-programra pedig 400 millió forintot szán.

Az állam az Utánpótlás-nevelési Program révén a labdarúgás kiemelt akadémiai központjainak finanszírozásához járul hozzá. A Bozsik-program országos utánpótlás-nevelési program, amely kisgyermekkortól segíti a fiúk és lányok futballozási lehetőségét.

A támogatásnak köszönhetően biztosítottá válik a programban résztvevő sportszervezetek, szakosztályok, szervezeti egységek, valamint közoktatási intézmények szakmai feladatainak zökkenőmentes ellátása.

A rendelkezésre álló állami támogatás révén az utánpótlásműhelyek a legfontosabb feladatnak számító labdarúgóképzés és a versenyeztetés mellett számos oktatási feladatot is ellátnak majd.

A méltó sportolói életpályamodell kialakítása éppoly fontos része lesz az akadémiák és egyesületek tevékenységének, mint a tehetségkutatás. A támogatásnak köszönhetően a magyar sporttehetségek kiválasztásának rendszerszerű háttere teremthető meg.

Ilyen nagyságrendű állami támogatással még nem gazdálkodhatott az utánpótlás-nevelés, és az igazolt magyar sportolók mintegy felét adó magyar labdarúgás.

HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu