Ki a nyerő? Barca vagy Real Madrid

Létrehozva: 2014. október 25. 14:05
A bukik se nagyon tudnak dönteni a Real Madrid és a Barcelona között a szombati Clásicón. Mi megpróbáltunk, igazolások, a keretek ereje és állapota illetve a pillanatnyi forma alapján. Tényleg nem egyszerű!

  • A Real Madridnak a lényeg a tizedik BL-trófea volt, aminek az oltárán feláldozták a bajnokságot, pedig még akkor is volt esély, mikor már azt hitték, nincs. Összejött, és a Király-kupa sem mutat rosszul, főleg a Barcelona ellen. Cristiano Ronaldo öt év után végre a csúcsra ért, megnyerte azt, amiért ide érkezett. Egy ilyen mérföldkő után korszakváltás következhetne, de a tavaszi Realnak nem volt igazán olyan pontja, amelyet muszáj lett volna felborítani. Persze a Bernabéuban nem telhet el esemény nélkül egy nyár, főleg a vb idején, így Toni Kroos és James Rodríguez, mint ügyeletes sztárok a klubhoz is kerültek, lavinát elindítva. Egyrészt Xabi Alonso, de főleg Ángel di María távozását indukálva és nagy felháborodást keltve a szurkolók körében és úgy festett az öltözőben is.
  • A nyitánnyal még nem is volt gond a Sevilla ellen az Európai Szuperkupán, de utána annál több, így öt tétmeccsen egyetlen győzelem jött össze a rájátszásban felkerült Cordoba ellen otthon. A védelem ezer sebből vérzett, hol Pepe, hol Fábio Coentrao, hol Sergio Ramos maradt ki egy időre. Persze a sajtó szeptember végén már válságról cikkezett, de korai volt. Támadásban ugyanis egyszer csak megtáltosodott, így az utolsó nyolc tétmeccsén 35 gólt rúgott! Igen, 35-öt, míg Ronaldo csak a bajnokságban 15, a BL-ben 3 gólnál jár. Megkezdte a termelést Karim Benzema is. Csúcsformában várja a Clásicót, a Liverpoolt félgőzzel végezte ki szerdán.
  • Gareth Bale (7/4), Jesé (0/0) és Coentrao (0/0) a három hiányzó.
  • A Barcelona tavaszi kudarca megjósolható volt, hiába Neymar és a brutálisan jó támadósor, az ezer sebből vérző védelem és például a kipukkadó Xavi Hernández mindent tönkrevert. A nyáron hátul végrehajtották azt a teljes renoválást, amire egy vagy talán két éve sor kellett volna, hogy kerüljön. Az eredmény talán túlságosan is meggyőző, ugyanis nyolc bajnoki, nulla kapott gól a mérleg. Mindezt úgy, hogy a legnagyobb durranásnak várt Thomas Vermaelen még pályára sem lépett sérüléséből lábadozva, a másik nagy szerzemény, Jérémy Mathieu is kihagyott bajnokit, míg az abszolút alapember Gerard Piqué már hármat. Előrébb Ivan Rakitic két góllal kezdett Xavi helyén, Lionel Messi hét gólnál és hlt gólpassznál jár visszavontabb szerepkörben, Neymar pedig úgy nyolcnál, hogy csak ötször kezdett. Berobbant, de hamar eltűnt Munir El Haddadi, és még fel sem tűnt Luís Suárez...
  • Egy bajnoki rangadón van túl az Athletic Bilbao ellen, akadtak nehéz, hajrában kiharcolt győzelmek, míg Málagában nem érdemelt győzelmet (0-0). A BL más tészta, az APOEL-t talán nem vette komolyan, csak 1-0 lett a vége, de a PSG-t maximálisan, a betonerős védelme mégis háromszor kapitulált. Az Ajaxnak esélyt sem adott, a 3-1-es győzelem teljesen a realitást tükrözte. Neymar és Messi óriási párost kezd alkotni, azt egyelőre nem tudni, hogy Luís Suárez hogyan illik bele a képbe.
  • Adriano (2/0), Douglas (0/0) és Vermaelen (0/0) marad ki, a védelem szélén lehet gond, ha kidől valaki.
  • Vélemény: A slágertipp a Real Madrid. Ugyan a Barcelona vezet, és gólt sem kapott, a BL-ben azért látszik, ha ellenfelére talál, sebezhető. Persze sokkal szervezettebb, mint az elmúlt két szezonban volt. Eközben a királyiak jobb, egészen elképesztő formában vannak, szórják a gólokat, és kezdenek összeállni hátul is. Mi korábban is jeleztük, hogy a keret minőségét nézve minimálisan a hazaiak felé hajlunk, és a mostanában látottak alapján is inkább ezt tesszük. A gólok lenne a logikus fogadás, évek óta megszórják egymást a csapatok, de tudják ezt a bukik is, ebben érték már nincs, felesleges kockáztatni 1,30-1,40-es oddsokért. Inkább akkor már az 1-es, de nem egy erős tipp, kiszámíthatatlanok az ilyen csúcsrangadók.
  • Van egy jó tipped a mai foci meccsre? Fogadj rá ITT!
LA LIGA, 9. FORDULÓ:

REAL MADRID-BARCELONA 18:00 óra

Real Madrid, várható kezdő: Casillas - Carvajal, Pepe, Ramos, Marcelo - J. Rodríguez, Modric, Kroos, Isco - Benzema, Ronaldo.

Barcelona, várható kezdő: Bravo - Alves, Piqué, Mathieu, Alba - Xavi, Busquets, Iniesta - Pedro, Messi, Neymar.

Oddsok: Real Madrid (2,35), döntetlen (3,30), Barcelona (2,85)

 

HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu