"Klopp addig marad, ameddig csak akar"

Szerző: SHLétrehozva: 2014. október 22. 19:17
A bajnokságban az utóbbi évek talán legnagyobb krízisét éli meg a Borussia Dortmund, de Hans-Joachim Watzke ügyvezető a Bildnek nyilatkozva kizárta annak az eshetőségét, hogy a klub megválik attól a Jürgen Klopptól, amely visszavezette azt az európai futballelitbe.

Nyolc forduló alatt szerzett hét pontjával csak a tizennegyedik a német bajnoki táblázaton a Dortmund, amely az utóbbi öt meccsén összesen egy pontocskával gazdagodott, nem véletlen, hogy edzője, Klopp is aggasztónak nevezte a szituációt, és arról beszélt "jelenleg az a veszély fenyeget, hogy a csapat a kiesési zónában találja magát."

A BVB az ősszel többnyire nem nem számolhatott Marco Reusszal, Mats Hummelsszel, Ilkay Gündogannal, Jakub Blaszczykowskival és Nuri Sahinnal, valamint Henrih Mhitarjan is hagyott ki meccseket. A legtöbben már visszatértek, de így sem lesz könnyű kikeveredni a kátyúból.

"Ha Jürgen így értékeli a helyzetet, akkor semmi okunk arra, hogy megkérdőjelezzük őt. A legnagyobb hiba lenne nem szembenézni a válságos helyzettel. Sokan azt gondolják, annyira erős a keretünk, hogy a problémák maguktól megoldódnak. Én inkább úgy látom, kőkemény harc lesz a feltápászkodás" - reagált Watzke.

"Mindig is azt mondtam, Kloppon múlik, meddig marad velünk. Nem gondolom, hogy fásult lenne, ugyanolyan energikusnak látom, mint az első napon" - tette hozzá a sportvezető.

Címkék: jurgen_klopp
HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu