Komikus gólok, Arsenal-pontvesztés

Szerző: shLétrehozva: 2010. szeptember 18. 20:18
Hétközben sziporkázott az Arsenal, 6-0-ra ütötte ki a Sporting Bragát a Bajnokok Ligájában. Ezúttal a Premier League-ben lépett pályára a londoni csapat, a félelmetesnek nem igazán nevezhető Sunderland vendégeként. Arsene Wenger fiai azonban nem futballoztak jól, hatalmas szerencsével mégis már a 13. perctől vezettek. A második félidőben Tomas Rosicky 11-est rontott, majd a 95. percben Darren Bent kialakította az 1-1-es végeredményt.

 

Négy nap alatt nagyot fordult az Arsenal teljesítménye, de ennek egyáltalán nem örülhettek a csapat szurkolói. A Braga ellen sziporkázó játékosok ugyanis ezúttal „munkás oldalukat” mutatták meg, ez azonban láthatóan nem ment olyan gördülékenyen. A támadásokból hiányzott a szellemesség, meglepően kevés helyzetet dolgoztak ki a vendégek.

A Sunderland sohasem tartozott a csillogó együttesek közé, legfőképpen töretlen küzdeni akarásának köszönheti, hogy tagja lehet a Premier League-nek. Steve Bruce csapata ezúttal is végig gürcölte a meccset, az sem törte meg, hogy hihetetlen gólt kapott. Valószínű, hogy Cesc Fabregas akkor sem tudná sokszor megismételni a „varázslatot”, ha napokig próbálkozna.

Sokáig úgy tűnt, ez a bizarr találat elég lesz a három ponthoz. Az Arsenal nem igazán akart, a Sunderland pedig nem igazán tudott nagy helyzetig jutni. De egy buta szabálytalanság után minden eldőlhetett volna, a csereként beküldött Tomas Rosicky azonban az égbe bombázta a jogos büntetőt.

Ekkor már emberelőnyben futballozott a hazai gárda, de nagyobb nyomást az utolsó pillanatig nem tudott kifejteni. Aztán a leges legvégén egy borzasztó védelmi hiba után megérdemelten egyenlített. Az Arsenal persze joggal mondhatja, a 95. percben veszített két pontot, de erre „rászolgált” addigi, visszafogott teljesítményével…

AZ ÁLLÁS
1. Chelsea 4 4 17–1 +16  12
2. Arsenal 5 3 2 14–4 +10  11
3. Manchester United 4 2 2 11–5 +6  8
4. Tottenham 5 2 2 1 6–4 +2  8
5. Newcastle 5 2 1 2 8–6 +2  7
6. Fulham 5 1 4 7–6 +1  7
7. Blackpool 4 2 1 1 8–8 0 7
8. Aston Villa 5 2 1 2 6–9 –3  7
9. West Bromwich Albion 5 2 1 2 5–9 –4  7
10. Sunderland 5 1 3 1 5–5 0 6
11. Birmingham 5 1 3 1 7–8 –1  6
11. Bolton 5 1 3 1 7–8 –1  6
13. Manchester City 4 1 2 1 4–2 +2  5
14. Blackburn 5 1 2 2 5–6 –1  5
15. Wolverhampton 5 1 2 2 6–8 –2  5
16. Liverpool 4 1 2 1 2–4 –2  5
17. Stoke City 5 1 1 3 5–8 –3  4
18. Wigan 4 1 1 2 2–11 –9  4
19. Everton 5 2 3 4–7 –3  2
20. West Ham 5 1 4 3–13 –10  1

 

PREMIER LEAGUE, 5. FORDULÓ:
Sunderland-Arsenal 1-1 (0-1) 
Sunderland, v.: Dowd
Sunderland: Mignolet – Onuoha (Zenden 77.), Ferdinand, Bramble, Richardson - Malbranque (Reid 86.), Henderson, Riveros (Asamoah Gyan 64.), Al-Muhammadi - Bent, Welbeck, kispad: Carson (kispad), Bardsley, Da Silva, Zenden, Reid, Colback, Gyan, menedzser: Steve Bruce
Arsenal: Almunia - Sagna, Koscielny, Squillaci, Clichy - Fabregas (Rosicky 29.), Nasri, A Song, Wilshere - Arsavin, Samah, kispad: Fabianski (kapus), Djourou, Eboue, Gibbs, Rosicky, Denilson, Vela, menedzser: Arsene Wenger
Gól: Bent (95.), ill. Fabregas (13.)
Piros lap: Song (55.)
Sárga lap:  Welbeck (48.), Malbranque (85.) ill. Wilshere (23.), Song (38., 55.)
II. FÉLIDŐ:
95.: GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL! EGYENLÍTETT A SUNDERLAND!!! Hatalmas kapu előtti kavarodás során Squillaci és Koscielny sem tudott felszabadítani, a lecsorgó labdát pedig Bent a hálóba vágta. 1-1
93.: Denilson a félpályáról indult meg, rávezette a labdát a védőre, majd egy csel után, 22 méterről alig lőtt a bal alsó sarok mellé.
90.: Négy perc a ráadás.
89.: Henderson 22 méteres lövését védte Almunia.
86.:  Malbranque helyén Reid.
85.: Malbranque kapott sárga lapot.
83.: Nasri balról húzott középre, majd 17 méterről a kapu fölé lőtt. 
81.: Malbranque emelt középre, Asamoah Gyan 7 méteres fejesét Almunia védte.
77.: Zenden folytatja Onuoha helyén.
74.: TIZENEGYES!!!! Al-Muhammadi elkaszálta Nasrit a 16-oson belül. ROSICKY A KAPU FÖLÉ BOMBÁZTA A BÜNTETŐT!!!
69.: Bal oldali szöglet után Denilsonról éppen Bramble elé csúszott a labda, a védő 12 méterről lőtt a léc fölé.
64.: Riveros besárgult, majd helyére Asamoah Gyan állt.
60.: Nasri 17 méteres szabadrúgása centikkel kerülte el a jobb felső sarkot.
59.: Arsavin helyén Denilson folytatja.
58.: Óriási helyzet maradt ki, Henderson passzát Bent 10 méterről vágta a kapu mellé-fölé.
55.: KIÁLLÍTÁS!!! Song szabálytalanul Malbranque elé, ez is sárga lapot ért. Az Arsenal-játékosnak már volt korábbról ilyen színű figyelmeztetése, így villant a piros is.
52.: Nasri remek ütemben tálalt Samah elé, aki 9 méterről a kivetődő kapust találta el.
49.: Song tálalt Arsavin elé, aki 8 méterről a kapu mellé lőtt.
48.: Welbeck elkaszálta Sagnát, ez is sárga.
47.: Nasri kanyarított középre, a berobbanó Arsavin 5 méterről lőtt a léc fölé.
46.: Folytatódott a találkozó.
I. FÉLIDŐ:
48.: ITT A SZÜNET!
44.: Bent csúsztatott 8 méterről, Almunia könnyedén védett.
38.: A sokadszor szabálytalankodó Song sárga lapot kapott.
36.: Malbranque parádésan kanyarított középre, de a nagy lendülettel érkező Riveros fejjel éppen csak hozzáért a labdához. Hatalmas helyzet volt!
29.: Fabregas valószínűleg megsérült, Rosicky váltotta.
26.: Meglepő adat, a Sunderland eddig 63 százalékban birtokolta a labdát.
23.: Wilshere mezhúzásért kapott sárga lapot.
19.: Nasri beadását A. Song bólintotta 3 méterről a kapura, Mignolet bravúrral mentett szögletre.
16.: Malbranque 17 méterről lőtt a léc fölé.
13.: GÓÓÓÓÓL, VEZET AZ ARSENAL!!!  Hihetetlen találat: Ferdinand a saját térfelének közepéről próbált indítani, de Fabregas közpe lépett, a labda pedig átszállt a kint bóklászó Mignolet felett. 0-1
10.: Meglepően kiegyenlített a meccs, a Sunderland nem csak a védekezéssel törődik, már többször eljutott Almunia kapujának közelébe. De még nem volt hazai helyzet.
4.: Arsavin került jó helyzetbe, de 16 méterről az égbe lőtt.
1.: Elkezdődött a találkozó.
5. FORDULÓ, SZOMBATI MÉRKŐZÉSEK:
Tottenham–Wolverhampton 3–1 (Van der Vaart 77. – 11-esből, Pavljucsenko 87., Hutton 90., ill. S. Fletcher 45.)
Blackburn–Fulham 1–1 (Samba 30., ill. Dempsey 56.) - Gera Zoltán a 89. percben lépett pályára a vendégeknél.
Everton–Newcastle 0–1 (Ben Arfa 45.)
West Bromwich Albion–Birmingham 3–1 (Dann 51. – öngól, Odemwingie 59., Olsson 69., ill. Jerome 15.)
Aston Villa–Bolton 1–1 (A. Young 13., ill. Davies 35.) - A vendégek kapuját Bogdán Ádám védte, jó teljesítményt nyújtott.
Stoke City–West Ham 1–1 (K. Jones 48., ill. Parker 32.)

 

A hétközi BL-parádé talán elmarad, mindenesetre nem téved nagyot az, aki kevés gólt és vendéggyőzelmet vár ettől a párharctól. Bár legutóbb 1-0-ra kikaptak az Ágyúsok Sunderlandben, s a Man. City is elsüllyedt itt néhány napja, a londoniak olyan bombaformában vannak, aminek kevesen képesek ellenállni.
A játékosok közül senki sem tud hibázni, összeszokott társaságnak tűnik a Premier League egyik legmegbízhatóbb, legeredményesebb és legszebb focit játszó csapata.
A hazaiaknál kezdhet a ghánai Asamoah Gyan először kezdhet, Squillaci pedig meglehet, kiszorítja Vermaelent a vendégvédelemből.   

HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu