Lamps és Ash nem érti AVB-t

Szerző: SHLétrehozva: 2012. február 22. 11:05
Frank Lampard és Ashley Cole sem értette, miért a kispadon kezdett a Napoli elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőn kedden, árulta el André Villas-Boas. A portugál menedzser „technikai döntést” hozott, és nem gondolja, hogy magyarázkodnia kéne – még az 1-3 után sem.

 

A Chelsea hiába vezetett, 3-1-re alulmaradt kedd este Nápolyban, és borzasztó nehéz helyzetből várja a márciusi visszavágót.

A londoni szurkolók már a kezdés előtt veszélyt szimatolhattak, részben azért, mert Ashley Cole-t és Frank Lampardot is csak a kispadra nevezte André Villas-Boas.

A bekknek José Bosingwa sérülése miatt már tíz perc után be kellett állnia, míg a középpályás húsz percet kapott – a menedzsernek meg kellett izzadnia a lefújást követő sajtótájékoztatón.

„Ha győzünk, most fantasztikus edző lennék, de így, hogy kikaptunk, ennek az ellenkezője történik. Nincs semmi értelme, hogy magyarázkodjak” – kezdett mondandójába AVB, aki azért indokkal is szolgált Lampard esetében.

„Két keményen dolgozó középpályással akartunk játszani a védelem előtt. Ez nem azt jelenti, hogy Lamps képtelen erre, természetesen képes, de így határoztam.”

„Technikai döntések voltak. Meglehet róluk a véleménye mindenkinek, de az én fejemben ez volt a legjobb csapat, ami összeállhatott.”

„Leültem beszélgetni Ashleyvel és Frankkel. Úgy érezték, hogy a maguk tapasztalatával tudtak volna segíteni, ez teljesen érthető. Csalódottak voltak, de el kellett fogadniuk.”

Áttérve magára a játékra, Villas-Boas a támadóharmadban jellemző határozottságban, illetve határozatlanságban látta a különbséget a két csapat között.

„A Napoli sokkal hatékonyabb volt a kapu előtt. Nagy helyzeteink voltak, de a hibáinkért hatalmas árat fizettünk, ugyanakkor hiszek benne, hogy otthon fordítani tudunk.”

A visszavágót március 14-én játsszák a Stamford Bridge-en.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
BL: a Chelsea is megégett Itáliában!
Közel állunk ahhoz, hogy 1996 után ismét angol csapatok nélkül rendezzék meg a negyeddöntőket a Bajnokok Ligájában, a Napoli ugyanis ellenálhatatlan támadójátékának köszönhetően behúzta a Chelsea elleni meccset, annak ellenére,...
Tovább a teljes cikkhez »

HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu