Lukakut nem adja a Chelsea. Mégis kell?

Szerző: SHLétrehozva: 2013. december 3. 11:49
A Chelsea a nyáron, José Mourinho érkezése után ismét kölcsönadta Romelu Lukakut, holott a londoni gárdából továbbra is hiányzik egy igazán használható, és veszélyes csatár. Valószínűleg ezt a Stamford Bridge-en is észrevették, ráadásul a belga támadó még jobban teljesít az Evertonnál, mint tavaly a West Bromwich Albionnál, és angol sajtóértesülések szerint nem is akarják odaadni senkinek sem.

 

Romelu Lukaku 2011 óta a Chelsea játékosa, bár összesen 15 meccsen lépett pályára a londoni Kékek csapatában, gólt nem szerzett. A gárda már kétszer is kölcsönadta a belga támadót, a 2012/2013-as szezonban a West Bromwich Albionnak, ahol 38 meccsen 17 gólt szerzett, idén nyáron pedig az Evertonnak, ahol 9 bajnokin már nyolcszor talált be.

Ez az impozáns teljesítmény José Mourinho vélemémyét is megváltoztatta, aki annak ellenére adta kölcsön a húszéves csatárt, hogy a Chelsea-nek éppen támadóra volt szüksége, mert Fernando Torres és Demba Ba teljesítménye sem ütötte meg a portugál által elvárt szintet. Ráadásul a szurkolók is élesen kritizálták érte.

Sőt, az azóta leigazolt Samuel Eto'o is vár az áttörésre, mert a hét bajnokin szerzett két találat semmiképpen nem tekinthető annak. Lukaku szerződése 2016 nyarán jár le a Stamford Bridge-en, és bár több Premier League-csapat is érdeklődik iránta, januárban szinte biztosan nem lesz változás, Mourinho nyárig kivár.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Mourinho: Nem veszünk új csatárt
José Mourinho magához méltó válaszokat adott pénteki sajtótájékoztatóján a csatárait érintő kérdésekben, így szóba került a Chelsea-vel szóba hozott Jackson Martínez és az Evertonnak kölcsön adott Romelu Lukaku....
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
A Spurs elvinné Lukakut
A Tottenham Hotspur már a télen szerződtetheti Romelu Lukaku öccsét. Jordan jelenleg Vass Ádám csapattársa az Oostendénél, ahova az Anderlechttől került kölcsönbe. Romelu ugyanakkor azt kérte anyaegyesülete, a Chelsea...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Lukakut vinné a Juventus
Brit sajtóértesülések szerint az olasz bajnoki címvédő Juventus felbátorodott azon, hogy a Chelsea nem tartotta meg, hanem újra kölcsönadta (ezúttal ez Evertonnak) húszéves csatártehetséget, Romelu Lukakut, és eltökélt szándéka,...
Tovább a teljes cikkhez »

Címkék: romelu_lukaku
HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu