Mancini csodálja Geráékat

Szerző: SHLétrehozva: 2012. október 19. 21:40
Gera Zoltán West Bromja a Manchester Cityt fogadja a Premier League nyolcadik fordulójának szombati játéknapján, és ha sikerülne megtörnie a világoskékek veretlenségét, akkor szerencsés esetben a második helyre is feljöhetne. Mancinit sok probléma gyötri, érezhetően tart egy kicsit a WBA-tól. Ha azonban a Sunderland elleni arcát mutatja, könnyedén nyerhet a bajnok.

"Az eddigiek alapján úgy ítélem meg, hogy a West Brom játszotta a legjobb futballt. A válogatott meccsek után mindig nehezebben áll össze a csapat, csak pénteken tudott mindenki edzésbe állni. Okosan kell játszanunk, mindent bele kell adnunk, mert ez egy nagyon nehéz meccs lesz" - hangzott az olasz tréner sommás véleménye a riválisról.

A City még mindig veretlen, a felkészülése azonban közel sem zavartalan, sérülés miatt David Silvát és Jack Rodwellt is elveszítette rövid időre, s az öltözői hangulatnak az sem használhatott, hogy kiderült, a csapat egyik vezére, Yaya Touré a nyáron távozhat - legalábbis ügynöke komoly esélyt lát erre.

Mancini elegánsan tért ki a válasz elől: "Yaya Touré új kihívást szeretne? Minden nap új kihívást hoz a Citynél, itt a bajnoki, aztán meg a BL-ben kell bizonyítani. Csak együtt sikerülhet."

A WBA csodálatosan kezdte a szezont, aztán két vereség becsúszott (a Fulham és a Liverpool ellen), de így sem szakadt le az élmezőnytől a Clarke-csapat. A várakozások szerint Gera kiszoríthatja Dorranst és Fortunét, és ott lehet a kezdőben.

A WBA várható kezdőcsapata: Foster - Ridgewell, Olsson, McAuley, Reid - Yacob, Mulumbu - Odemwingie, Morrison, Gera - Long.

A City várható kezdőcsapata: Hart - Zabaleta, Nasztaszics, Kompany, Clichy - Yaya Touré, Barry - Milner, Agüero, Nasri - Tévez.

PREMIER LEAGUE, 8. FORDULÓ:
Szombat
Tottenham-Chelsea 13:45 óra
Fulham-Aston Villa 16:00
Liverpool-Reading
Manchester United-Stoke
Swansea-Wigan
West Brom-Manchester City
West Ham-Southampton
Norwich-Arsenal 18:30
Vasárnap
Sunderland-Newcastle 14:30
Queens Park Rangers-Everton 17:00

 

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA:
1. Chelsea FC 7 6 1 0 15:4 11 19
2. Manchester United 7 5 0 2 17:9 8 15
3. Manchester City 7 4 3 0 15:8 7 15
4. Everton FC 7 4 2 1 14:8 6 14
5. Tottenham Hotspur 7 4 2 1 13:8 5 14
6. West Bromwich Albion 7 4 2 1 11:7 4 14
7. Arsenal FC 7 3 3 1 13:5 8 12
8. West Ham United 7 3 2 2 8:8 0 11
9. Fulham FC 7 3 1 3 15:11 4 10
10. Newcastle United 7 2 3 2 8:11 -3 9
11. Swansea City 7 2 2 3 12:11 1 8
12. Stoke City 7 1 5 1 6:5 1 8
13. Sunderland AFC 6 1 4 1 5:7 -2 7
14. Liverpool FC 7 1 3 3 9:12 -3 6
15. Wigan Athletic 7 1 2 4 7:13 -6 5
16. Aston Villa 7 1 2 4 6:12 -6 5
17. Southampton FC 7 1 1 5 12:20 -8 4
18. Reading FC 6 0 3 3 8:13 -5 3
19. Norwich City 7 0 3 4 5:17 -12 3
20. Queens Park Rangers 7 0 2 5 6:16 -10 2

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
AVB nem akar leszámolni a Chelsea-vel
André Villas-Boas nem kezeli személyes ügyként a Chelsea elleni mérkőzést a Premier League 8. fordulójában, és azt sem hinné, hogy John Terry kiválása döntően befolyásolná a meccs alakulását. A Tottenham kirobbanó formában van,...
Tovább a teljes cikkhez »

Címkék: roberto_mancini
HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu