Mourinho mintha látta volna a jövőt

Szerző: SHLétrehozva: 2014. december 15. 20:40
Bombasztikus párosítás: két, augusztustól egészen december elejéig minden sorozatban verhetetlen csapatot sorsoltak össze hétfőn: a PSG és a Chelsea ezúttal már a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében megütközik egymással. Teljesült Mourinho vágya.

Amikor José Mourinhót a napokban a sorsolással kapcsolatos várakozásairól kérdezték, vagyis arról, kit választana a lehetséges riválisok közül, meglepő módon reagált. Nem a Baselt, a Sahtart, vagy a Leverkusent emlegette:

"A PSG-nek örülnék, egyszerű út lenne számunkra és a szurkolók számára is. Erős csapat, feltüzelné a srácokat, ha őket kapnánk. Persze tudom, hogy ez nem kívánságműsor" - nyilatkozta.

Mourinho a PSG-t akarta, és megkapta.

Pedig a portugálban is élénken élhet, hogy az előző kiírás negyeddöntőjében sokáig a franciáknak állt a zászló (3-1-re nyertek az első, hazai meccsen, majd a visszavágón a 87. percig ők voltak a továbbjutók), hogy aztán Demba Bának köszönhetően mégis a Chelsea lépjen a legjobb négy közé (3-3-mal, idegenben lőtt góllal), ahol aztán könnyűnek találtatott az Atléticóval szemben.

Most is kiélezett 180 percre számíthatunk, ugyanakkor tény, hogy tavasz óta inkább a Chelsea erősödött (Diego Costa, Fabregas, Filipe Luís, Courtois, Rémy és Drogba érkezésével), míg a PSG csak védelembe szerződtetett nagynevű játékost: a brazil válogatott David Luizt - éppen a CFC-től.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
PSG-Chelsea, City-Barca a negyeddöntőért
Kialakultak a BL-nyolcaddöntős párosítások az UEFA nyoni székházában, 12 órától rendezett sorsoláson: PSG és a Chelsea ismét egymásra talált a tavaszi negyeddöntő után, a Manchester City pedig újra kifogta a Barcelonát a legjobb...
Tovább a teljes cikkhez »

Címkék: jose_mourinho
HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu