Román-magyar: túl az utolsó edzésen

Szerző: MTILétrehozva: 2013. szeptember 6. 14:34
Pénteken délelőtt megtartotta utolsó edzését az esti, románok elleni világbajnoki selejtező előtt a magyar labdarúgó-válogatott.

 

Egervári Sándor szövetségi kapitány ismertette a játékosokkal a kezdőcsapatot, amelyet azonban csak közvetlenül a 20 órakor kezdődő találkozó előtt hoz nyilvánosságra.

A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint a reggeli után az együttes a Steaua régi stadionja felé vette az irányt, a megérkezést követően a szakvezető kihirdette a kezdő 11-et, majd egy utolsó taktikai megbeszélésen ismertette mindenkivel a feladatát, illetve a szokásosnál hosszabban beszélt a bukaresti találkozó jelentőségéről.

A délelőtti átmozgatáson minden játékos fakultatív módon vett részt, voltak, akik ügyességi játékot, célba rúgó versenyt rendeztek, mások a kapura lövéseket gyakorolták.

Közben a technikai értekezleten hivatalossá vált, hogy a hazaiak sárga szerelésben, a magyarok pedig piros-fehér-zöld színösszeállításban lépnek pályára. Az ebédet követően csendes pihenőt tartanak a kerettagok, azt követően pedig elindul a csapat a meccs helyszínére, a Nemzeti Arénába.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Sokadik sorsfordító meccs: ideje behúzni
Bár a szó már elcsépelt a magyar futballban, pénteken este a magyar válogatott valóban sorsfordító világbajnoki selejtezőt játszik Románia ellen. A képlet nagyon egyszerű: ha Egervári Sándor és csapata ott akar lenni...
Tovább a teljes cikkhez »

HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu