Saját lendületében bízik a Kaposvár

Szerző: shLétrehozva: 2008. május 16. 21:01
A Nyíregyháza csapatát látja vendégül a Kaposvári Rákóczi a labdarúgó Soproni Liga 28. fordulójában. Prukner László legénysége az őszi szezonban Alves góljaival 2-0-ra verte az újonc "Szparit", így a három pont reményében lép pályára a szombaton 19 órakor kezdődő találkozón is.

Ki ne emlékezne még arra, amikor Andruskó Attila az ötösről parádés gólt sarkalt a Nyíregyházának. Az a varázslat 2004 tavaszán három pontot ért a feljutásért küzdő Rákóczinak. Nem mellékes, hogy a nyírségiek is az elitbe kerültek az akkor másodosztályú pontvadászat küzdelmeit követően. A 2004/2005-ös szezonban az észak-keleti együttes kipottyant az NB I-ből, ennek ellenére Prukner László legénysége nem tudott borsot törni az orruk alá, ugyanis idegenben 4-1-re kaptak ki Zahoreczék, a Rákóczi Stadionban pedig 1-1-re futotta erejükből. A Nyíregyháza gárdája két esztendő elteltével aztán újra visszaverekedte magát a legjobbak közé, és a 2007/2008-as bajnoki évadban stabil középcsapatnak számít. A két együttes legutóbbi bajnokiján - 2007 őszén - Andre Alves két gyönyörű találata kaposvári győzelmet eredményezett, és a tabella előkelőbb helyeiért folytatott küzdelemben most is a három pont lenne az ideális a somogyi alakulat számára.

 

- Nagy fegyverténynek számít, hogy a legutóbbi két bajnoki mérkőzésen a Honvéd és a Vasas csapatait meg tudtuk verni - mondta Zahorecz Krisztián csapatkapitány. - Egyébként így volt ez az ősszel is... Kiélezett a harc az első nyolc helyezett együttes között, és a lehetőségeink szerint szeretnénk minél előrébb végezni. Riválisok meccse lesz a szombati, hiszen a nyírségiek is hasonló cipőben járnak, mint mi.

 

- Mi dönthet egy ilyen mérkőzésen?

 

- Véleményem szerint a csatárainknak jól megy a játék mostanában, így bízom benne, hogy valamelyikük - vagy mindkettő - betalál, és ezzel megnyerjük az igen fontosnak tűnő találkozót. A vendégek egyébként meglehetősen masszív gárda benyomását keltik számomra, és újoncként remekül helyt állnak az élvonalban, így a játék mellett a megfelelő hozzáállásra is komoly szükségünk lesz.

 

- Kisebb sérüléssel bajlódott az elmúlt hétvégén, nem is vállalta a játékot a Vasas ellen. Szombaton már pályára léphet?

 

- Már a hét elejétől teljes értékű edzésmunkát végzek, így ha a vezetőedző is úgy dönt, akkor vállalni tudom a játékot.

 

HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu