Sereghajtók csatája a Balaton partján

Szerző: shLétrehozva: 2008. október 25. 10:04
Ismét nagyon fontos találkozó előtt állnak a BFC Siófok labdarúgói a Soproni Ligában. Az élvonalbeli pontvadászat 12. fordulójában a Diósgyőr vendégszerepel a Balaton partján. A Détári-legénység második hazai győzelmét szeretné megszerezni, a piros-fehérek pedig hol máshol, mint a sereghajtó otthonában akarnak győzni.

A somogyiak a legutóbbi fordulóban balszerencsés vereséget szenvedtek az MTK otthonában, így most kettőzött erővel küzdenek majd az egyik alsóházi riválissal.

 

„Valóban sorsdöntő mérkőzés előtt állunk, és bízom benne, hogy nyerünk – fogalmazott a BFC Siófok 32 esztendős kapusa, Milinte Árpád, aki nehezen emésztette meg a múlt szombati, Hungária körúti vereséget. – Úgy gondolom, a saját hibáink miatt kaptunk ki a fővárosban: hiába vezettünk 1-0-ra pár perccel a lefújás előtt, 2-1 lett az eredmény. A legvégén mi lőhettünk szabadrúgást, az ellentámadásból viszont az MTK szerzett gól. Bosszantó…”

 

A héten azért jutott sikerélmény is Détári Lajos tanítványainak: a Siófok kettős győzelemmel jutott a legjobb nyolc közé a Magyar Kupában. Ha a játék nem is mindig volt tökéletes, a négy rúgott gól mindenképpen javuló formát mutat…

 

„Ha legalább egy pontot szerzünk, az biztosan feldobta volna a csapatot, így nincs mese, hazai pályán, a Diósgyőr ellen kell nyernünk – folytatta a rutinos hálóőr. – Jó lenne most már bajnoki mérkőzésen is átélni a győzelem örömét. Úgy tapasztaljuk, hogy javul a játék, egyre szervezettebb az együttes, és a hangulatra sem volt panasz a héten. A Diósgyőrt nem ismerjük túl jól, de a célunk egyértelmű. Sütőt eltiltották, a többiek várják a kezdő sípszót.”

 

Az Újpest ellen döntetlennel debütált Sisa Tibor, a diósgyőriek mestere. A tréner elégedett volt az eredménnyel, bár a mutatott játékon még akad csiszolni való. A finomításokat már Siófokon szeretné viszontlátni.

„Nagyon nehéz mérkőzés lesz mindkét csapat számára. Többször is láttam a Siófokot, minden ellenfelükkel szoros mérkőzést játszottak, az MTK ellen még tíz emberrel is győztes pozícióban voltak az utolsó percig. Természetesen győztesen szeretnénk távozni Siófokról.”- mondta Sisa Tibor.


Lipusz Nobert, a diósgyőriek saját nevelésű középpályása a múlt heti , Újpest elleni találkozó legjobbja volt. A 21 éves játékos szeretné Siófokon is megtartani formáját.

„Biztos vagyok benne, hogy a siófokiak menni fognak, mint a golyó. Ők is minket akarnak megverni és tulajdonképpen nekünk is kötelező a győzelem. Remélem, hogy továbbra is jó formában tudok játszani. Sisa Tibor és Benczés Miklós bizalma szárnyakat adott nekem.”


A Siófok elleni találkozón nem játszhat Tóth Mihály, akit még a Nyíregyháza ellen bajnokin könyöklésért tiltottak el két mérkőzésre. Sérülés miatt nem szerepelhet Pelecaci és Lakatos, valamint az sem biztos, hogy pályára léphet a DVTK idegenlégiósa Ahodikpe.

A Siófok-Diósgyőr mérkőzésen Solymosi Péter fújja a sípot.

 

VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK:
SIÓFOK: Milinte – Forgács, Hegedűs, Köntös – Mogyorósi, Nagy L., Lipcsei, Kanta Sz. Koós – Takács, Ndjodo
DVTK: Köteles – Kállai, Milicsics, Sebők, Gohér – Pintér, Stanics, Kamber – Szélpál, Homma, Lipusz




 

HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu