Suárez debütál, Ancelotti nem fél tőle

Létrehozva: 2014. október 24. 20:13
Luis Enrique pénteken elárulta, hogy a Clásicón debütál a Barcelonában hivatalos mérkőzésen Luis Suárez. Jött a reakció a másik oldalról gyorsan, Carlo Ancelotti kijelentette, nem írja át terveiket az uruguayi érkezése.

A bajnokságban még gólt sem kapó katalánok a találatokat kedvükre szóló királyiak ellen. Ezt kínálja a szombati Clásico, amelyen az egyik oldalon egy nagy debütálóval, a másikon egy komoly hiányzóval számolhatnak.

„Kap néhány percet, de hogy mennyit, azt nem árulhatom el - erősítette meg sajtótájékoztatóján az angol gólkirály játékát a Barcelona vezetőedzője. – Nagy nap lesz ez számára, végre csatlakozhat a katalánokhoz."

Nem csak Suárez, hanem a keddi BL-meccset kihagyó Sergio Busquets is szerepelhet, felépülve deréksérüléséből.

„Ugyanazzal a mentalitással lépünk pályára Madridban, mint eddig az egész szezonban. Az elejétől a győzelemre hajtunk, igyekszünk már az ellenfél térfelén labdát szerezni, és majd kiderül, hogy elég jók vagyunk-e."

Carlo Ancelottit sem kérdezhették másról, mint Suárezről: „Játszik vagy sem, nem változtat a terveinken. Ha mégis pályára lép, az sem gond számunkra, annak ellenére, hogy fantasztikus játékos, akit nagyon kedvelek."

„Kettőnk közül a Barcelona tűnik a motiváltabb csapatnak, új edzővel, új játékosokkal, és masszív védelemmel. Tisztelem Luis Enriquét, aki azt hiszi, hogy provokálni próbáltam, az téved. Fontos, hogy összeszedjük magunkat védekezésben, mert Neymar és Messi ellen borzasztóan nehéz lesz, és úgy érzem, hogy a középpályán is jobbak."

„Mint mindig, most is igyekszünk a lehető legkevesebb helyet hagyni a Barcának, ez nem csak egy ember megállításáról szól" – zárta mondandóját az olasz szakember, aki megerősítette, Gareth Bale kihagyja a rangadót.

Van egy jó tipped a mai foci meccsre? Fogadj rá ITT!

LA LIGA, 9. FORDULÓ:

REAL MADRID-BARCELONA 18:00 óra

Real Madrid, várható kezdő: Casillas - Carvajal, Pepe, Ramos, Marcelo - J. Rodríguez, Modric, Kroos, Isco - Benzema, Ronaldo.

Barcelona, várható kezdő: Bravo - Alves, Piqué, Mathieu, Alba - Xavi, Busquets, Iniesta - Pedro, Messi, Neymar.

Oddsok: Real Madrid (2,35), döntetlen (3,30), Barcelona (2,85)

HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu