Válogatott labdarúgókkal erősít a Győr

Szerző: MTILétrehozva: 2012. június 18. 13:55
Magyar válogatott játékosok leigazolását tervezi a Győr NB I-es labdarúgócsapata, amely hétfőn megkezdte a felkészülést a következő szezonra.

 

„Az Újpest szabadon igazolható védőjével, Lipták Zoltánnal mindenben megegyeztünk, már csak néhány formai dolog van hátra a leigazolásához, ami a hét közepéig megtörténhet. Ugyancsak közel a megállapodás Elek Ákos ügyében, elképzelhető, hogy a napokban egyezséget kötünk a klubjával, a Videotonnal" - számolt be a keret megerősítéséről sajtótájékoztatón Klement Tibor ügyvezető.

„A sportvezető azt is elárulta, hogy az említetteken kívül a székesfehérvári klub győri nevelésű, de az előző idényben kölcsönben Kecskeméten játszó játékosa, Lencse László és az ETO is kinyilvánította szándékát az átigazolásra, de a csatárnak jó francia ajánlata is van, és a Videoton csak jelentősebb összegért engedi el.

Az ETO eddig három játékost igazolt le: az U19-es magyar válogatott védő, Lang Ádám az NB II-es Veszprémtől szerződik Győrbe, a 25 éves szlovén támadó középpályás, Rok Kronaveter a német második ligás Cottbustól, a szintén 25 esztendős középpályás, a szerb Nemanja Andric pedig az FK Rad Beogradtól érkezett. Utóbbi kettő hároméves szerződést írt alá.

Klement Tibor elmondta: megállapodtak a Siófokkal, hogy az ETO térítésmentesen bocsát játékosokat az első osztályú csapat rendelkezésére, cserébe a 14 év alatti siófoki fiatalok ugyancsak ingyen kerülhetnek Győrbe, az akadémiára. Jelenleg úgy fest, hogy Kiss Máté, Varga Tamás, Molnár Tibor és valószínűleg az utánpótlás válogatott Windecker József igazol a következő idényre Siófokra.

A Győr harmadik lett a labdarúgó NB I elmúlt idényében, de nem indulhat az Európa Ligában, mert az európai szövetség a licencszabályok megsértése miatt eltiltotta.

HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu