Ahogyan arról a Blikk pénteki számában olvashattuk: 2002 nyarán az akkor még Szabadkán pallérozódó Nemanja Vidics annak a reményében érkezett Budapestre, hogy hátha leigazolja majd a Ferencváros. Nem ajánlottak neki szerződést. Jött, látott, de nem győzött, mehetett Isten hírével.
A bulvárlap megkérdezte az akkori vezetőedzőt és ügyvezető igazgatót, Garami Józsefet és Szeiler Józsefet, de az azóta a Manchester United kulcsemberének számító szerb védőre egyikük sem emlékezett konkrétan.
Az ügyben érintett menedzser a Blikknek elárulta, Nemanja Vidicshez hasonlóan a Valencia kötelékébe tartózó, de Santanderbe kölcsönadott csatárról, Nikola Zsigicsről is hasonló körülmények között maradt le azon a nyáron.
Na persze, hogyan is juthatna szóhoz a Vidics ott, ahol Dragóner Attila, Gyepes Gábor és Dragan Vukmir alkotja a hátsó alakzatot: És mit keresne Zsigics abban a csatársorban, amelyben Alekszandar Jovics és Marek Penksa gyártotta futószalagon a gólokat. Nonszensz!
Akasztón is történtek érdekes dolgok a kilencvenes évek végén. Egy
olyan kaliberű futballista érkezett a Dinamo Kijevtől a Stadler FC-hez
próbajátékra, akinek Nemanja Vidics és Nikola Zsigics még a cipőfűzőjét
sem köthette volna. Nem másról, mint Andrij Sevcsenkóról van szó. Már
ifistaként korszakos tehetségnek számított az ukrán gólvágó. Nem
véletlenül.
Seva az ukrán főváros patinás klubjából indulva megjárta az AC Milant és a Chelsea-t is. Háromszor is gólkirály lett a Bajnokok Ligájában (1998–99, 2000–01, 2005–06), érdemeit pedig a France Football a legnemesebb kitüntetéssel, az Aranylabdával ismerte el (2004). Az akasztóiak válláról valamelyest leveszi a terhet, hogy a talentumért már tizenévesen borsos árat kértek. Volna.
Ez az álom. A valóság pedig az, hogy névtelen légiósok hemzsegnek a magyar élvonalban, láthatjuk, mire jutott a magyar klubfutballt a segítségükkel. Érdekességképpen a transfermarkt.de internetes szaklap szerint Vidics piaci ára 31,5 millió euró, Sevcsenko tízmilliót, Zsigics hetet ért.
