Fájdalmukban hazáig szaladtak; a mérkőzés alatt roskadozásig megtelt lelátók rekordsebességgel ürültek ki, pedig a százhúsz percnyi játék alatt számtalan alkalommal nyeregben érezhették magukat a hazaiak, hogy a végén annál fájdalmasabb legyen az arcra esés.
Pedig milyen szépen kezdődött a bordómezesek számára a második meccs… Minden egy hatalmas védelmi hibával és egy szemfüles Juan-góllal kezdődött. A Roma lábra kapott, és szinte önkívületben focizott.
A vendégvédők megzavarodtak, Mirko Vucsinics lubickolt a nehézkes bekkek között, az Arsenal támadósorában pedig a legnagyobb jóindulattal sem lehetett felfedezni átütő erőt.
A másnapi Gazzetta dello Sport által intelligens játékosnak titulált Nicklas Bendtnernek már a labda lekezelésével is meggyűlt a baja, Robin van Persie pedig felvette láthatatlan köpenyét, és olyan kényelmesnek találta, hogy a lefújásig le sem dobta magáról.
A Roma azonban a második félidő közepére elfáradt, és ekkor már nem is erőltette az előrefelé játékot, mondván, jók lesznek azok a tizenegyesek. Arsene Wenger csikócsapatának nagy részére először hárul ilyen komoly teher, kizárt, hogy ne remegjen meg a lábuk – legalábbis eképp morfondírozhatott a Roma.
Odaállni a mészponthoz sok-sok tízezer, fütyülő, pfujoló és még ki tudja, mire vetemedő drukker gyűlöletét a bőrükön érezve: embert próbáló feladat.
És hogy mégis miért hozta az „orosz rulett” az Arsenal sikerét? Erre a kérdésre nehéz választ adni, mert a legtöbb szakértő ugyan úgy tartotta, a tizenegyespárbajban a kapusok közötti minőségi különbség dönthet, Manuel Almunia mindösszesen egy büntetőt hárított, abból is a gyatrábban, mondhatni gyalázatosabban elvégzettet.
De a londoniak megcsinálták. Ez pedig egy szempontból mindenképpen tanulságos lehet a jövőre nézve: közepes játékkal is a negyeddöntőbe léptek, ami többnyire a nagycsapatok sajátossága, és bár Angliában az Arsenal hagyományai miatt a mai napig a négy nagy közé tartozik (a Chelsea, a Liverpool és a Manchester United mellett), jelenlegi játékoskerete fel sem veszi a versenyt a vetélytársakéval, vagy akár csak saját, néhány évvel ezelőtti állományával.
Hol van már a 2004-ben veretlenül megnyert Premier League, hol van már Dennis Bergkamp, Thierry Henry vagy Patrick Vieira? Helyettük most Nicklas Bendtner, Alexandre Song vagy éppen Emmanuel Eboué ölt Ágyús-mezt, így nem kis meglepetés, hogy az elképesztő formaingadozás ellenére is a BL negyeddöntőjére készülnek a bajnokságban csak bukdácsoló, Európa-ligás helyen toporgó piros-fehérek.
A soron következő ellenfél kiléte egyelőre nem ismert, de bárkit is sodor az Arsenal útjába a szél, a Romához hasonlóan nehéz, vagy még nehezebb falatot kell megrágnia, ha vissza akar térni májusban Rómába, a sorozat fináléjának helyszínére. Persze nem csak passzív szemlélőként.
