Cseh 1., Verrasztó 2. a középdöntőben

Szerző: shLétrehozva: 2010. augusztus 15. 11:23
Fantasztikus hazai belharcot hozott a 400 m vegyes középdöntője a Margitszigeten zajló Európa-bajnokságon: Cseh László az első, míg Verrasztó Dávid a második helyen zárt. A csata kárvallotja Kis Gergő lett, aki mindössze 3 századdal (!!!) maradt el Verrasztótól, így hiába lett összesítésben a harmadik, búcsúznia kell...

 

A szabályok szerint egy nemzet négy versenyzőt indíthat, de közülök csak a két legjobb folytathatja a legjobb 16, illetve adott esetben a 8 között. Emiatt már délelőtt hatalmas küzdelem zajlott a medencében, még akkor is, ha Kis és Verrasztó eltérő futamba kapott besorolást. Talán ez döntött, lévén Verrasztó úszott másidkként, Cseh Lacival azonos mezőnyben...

Érdekesség, hogy Cseh és Verrasztó mögött Gyurta Gergely lett a harmadik a futamban, összesítésben a 11. helyen zárt. Ez is mutatja, mennyire erős a magyar válogatott ebben a számban!

A férfi 4x100-as vegyes váltónk a nyolcadik helyen került a döntőbe, ugyanez nem sikerült a hölgyek hasonló számában és női 400 méter gyorson Mutina Áginak, Kádas Viviennek, Lengyel Annának és Kiss Dórának.

FÉRFI 400 M VEGYES, A DÖNTŐSÖK
1. Cseh László (magyar) 4:14.01
2. Verrasztó Dávid (magyar) 4:14.73
3. Gal Nevo (izraeli) 4:16.15
4. Alekszandr Tyihonov (orosz) 4:16.46
5. Yannick Lebherz (német) 4:17.10
6. Joannisz Drimonakosz (görög) 4.17.49
7. Carlos Vives (spanyol) 4:17.52
8. Luca Marin (olasz) 4:18.01

 

FÉRFI 4x100 M VEGYES VÁLTÓ, A DÖNTŐSÖK
1. Hollandia 3:36.00
2. Franciaország 3:36.03
3. Nagy-Britannia 3:37.22
4. Németország 3:37.53
5. Lengyelország 3.37.76
6. Olaszország 3:38.63
7. Oroszország 3.38.64
8. Magyarország 3:38.77

 

HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu