Először villantott az Eger a BL-ben

Szerző: MTILétrehozva: 2014. január 8. 20:41
Három vereség után a negyedik mérkőzését megnyerte az Eger férfi vízilabdacsapata a Bajnokok Ligája főtábláján: a szerdai játéknapon egy góllal nyert a görög Olimpiakosz ellen.

BL, főtábla, A csoport, 4. forduló:
ZF-Eger - Olimpiakosz (görög) 12-11 (3-2, 3-2, 3-2, 3-5)
a magyar csapat góldobói: Salamon 3, Biros, Bátori, Lőrincz 2-2, Graham, Hárai, Kovács G. 1-1

A hazai bajnokságban éllovas, a BL-ben viszont eddig gyengélkedő Eger utolsó esélyének megragadására készült, abban a tudatban szállt vízbe, hogy egy újabb vereség nyomán gyakorlatilag már semmi esélye nem marad arra, hogy bejusson a hatos döntőbe, az úgynevezett Final Sixbe. Kilátásait javította, hogy az ellenfél az eddigi három meccsét ugyancsak egyformán elvesztő athéni csapat volt a Bitskey uszodában.

Salamon Ferenc váltotta gólra a hazaiak első emberelőnyét, majd hátrányban is hatásosan védekezve az ellenakció végén a vendéglátók kanadai balkezes légiósa, Kevin Graham messziről bombázott a jobb alsó sarokba (2-0).

Salamon révén lett 3-1, majd - már a második negyedben - a világbajnok Hárai Balázs látványos centergóljával alakult 4-2-re az állás. Az előny azonban nem nőtt tovább, sőt a pireusziak a játékrész derekán egyenlítettek (4-4). A legjobbkor villant a háromszoros olimpiai aranyérmes Biros Péter, majd szinte ugyanolyan távolról a fiatal Lőrincz Bálint bombázott a görög kapuba még a félidei nagyszünet előtt (6-4).

A folytatásban előbb Biros büntetője (7-4), majd 7-5 után a triplázó Salamon kapufás gólja következett (8-5). A görög szépítésre a vb-aranyérmes Bátori Bence válaszolt (9-6).

A befejező nyolc perc Olimpiakosz-góllal kezdődött, de Bátori bal felső sarkos lövésével, később pedig Lőrincz közeli pattintásával visszaállt a megnyugtató különbség (11-8). Az utolsó egri gólt Kovács Gábor szerezte (12-9), s bár az ellenfél emberelőnyökből feljött 12-11-re, az egyenlítés elmaradt, mert Bisztritsányi Dávid az utolsó pillanatokban bravúrral védett.

Az ötödik játéknapon az Eger Horvátországban az olimpiai és világbajnok Varga fivéreket, Dánielt és Dénest is foglalkoztató Primorje Rijeka vendége lesz január 29-én.

Ebben a szakaszban két hatos csoportban zajlanak a küzdelmek, három-három csapat jut a döntőbe.

Címkék: ZF Eger
HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu