Kolonics-emlékkiállítás nyílt Csepelen

Szerző: shLétrehozva: 2009. szeptember 9. 16:50
Szeptember 9-én, szerdán hivatalosan is megnyitották a Kolonics, a sportlegenda című kiállítást a XXI. kerületi Csepel Pláza első emeletén, amelyet a nagyközönség majd másnaptól látogathat, egészen október 11-ig. Az eseményen jelen volt a kajak-kenu sportág honi sportvezetése – élén Baráth Etele elnökkel, Schmidt Gábor főtitkárral, Storcz Botond szövetségi kapitánnyal –, valamint több egykori, illetve jelenleg is még aktív klasszis-versenyző, számolt be róla a kajak.hu sportági oldal.

A tárlat a mozi előterében lett kialakítva, az igényesen jól megvilágított tablókon, szám szerint harmincon Kolonics György pályafutásának megannyi pillanata köszön vissza, egészen a gyerekkortól kezdve a fájdalmas emlékekkel teli 2008-as esztendőig. Egy televízión Kolonics versenyiről, győzelmeiről készített összevágásokat lehet megnézni, valamint a vele készített interjúkat.

A álló és a mozgó képek mellett szöveg is segít a legendás pályafutás végigkísérésben, de bemutatásra kerül maga a kenu sportág is, mint ahogyan annak Kolonics György igazán nagy népszerűséget szerzett versenyzői pályafutása során. A tablók mellett megannyi érem, elismerő oklevél, akkreditáció, személyes emléktárgy hozza közelebb a látogatóhoz a tragikus körülmények között 2008. július 15-én elhunyt bajnokot, amely tizenhat vitrinben került elhelyezésre.

A kiállítás érdekessége és sajátossága lesz, hogy naponta két sportági személy, szakember, versenyzőtárs segíti majd közelebb hozni az érdeklődőket Kolonics Györgyhöz. Csütörtökön kezdésnek Angyal Zoltán, volt szövetségi kapitány, a legendás sportoló nevét viselő, emlékét ápoló alapítvány kuratóriumi elnökén a sor, majd jönnek sorban utána az edzőtársak, valamint a volt csepeli kiválóság megannyi pályatársa, olimpiai-, világbajnokok sora, több mint harminc ember. A teljesség igénye nélkül közülük ott volt a megnyitó ünnepségen Wichmann Tamás, Pulai Imre, Horváth Csaba, Kozmann György, Hüttner Csaba, Kiss Tamás, Bóta Kinga, Szabó Szilvia.

Az ingyenesen látogatható esemény hétfőtől-szombatig 10:00-20:00 óráig lesz látogatható, vasárnaponként pedig 10:00-19:00-ig.

Kolonics György kétszeres olimpiai bajnokként, tizenötszörös világbajnokként ötödik olimpiájára, minden bizonnyal élversenyzői pályafutása utolsó nagy versenyére készült, amikor 2008. július 15-én, edzés közben rosszul lett és életét már nem tudták megmenteni. A róla elnevezett alapítvány temetésének napján fáklyás emlékevezést tartott a kis-Dunán, a csepeli vízitelepnél, amelyet halálának évfordulója alkalmából megismételtek.

Tekintse meg a megnyitóról készített képgalériát!

HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu