Lemondott a magyar kardozók kapitánya

Szerző: MTILétrehozva: 2010. november 24. 12:40
Lemondott posztjáról Nébald György, a kardozók szövetségi kapitánya. "Múlt pénteken egyeztettem erről az elnök úrral, de a hivatalos lemondást hétfőn juttattam el a szövetségbe" - mondta az MTI érdeklődésére szerdán a volt szakvezető.

Távozását azzal indokolta, hogy nem lát biztosítékot elképzelései maradéktalan megvalósítására. "Nem volt problémamentes az együttműködés az edzőkkel, és a szövetség vezetősége részéről sem éreztem az egyértelmű támogatást, márpedig ahhoz, hogy stabilizáljuk az eredményeket, ennél több kell" - tette hozzá.

Az aktív vívóként csapatban olimpiai aranyérmes, egyéniben kétszeres világbajnok Nébald György 2006 januárjában került a kardozók élére, majd 2008-ban 2012-ig megerősítették pozíciójában azzal, hogy két év elteltével felülvizsgálható a tevékenysége.

„Amikor átvettem az irányítást, a 13. helyen állt a világranglistán a férfi csapat, aztán a vébén negyedik lett, majd a következőn győzött, utána az olimpián hetedikként, tavaly a vb-n harmadikként, idén pedig tizedikként végzett. Eléggé hullámzó volt a teljesítmény, de azért akadtak benne szép eredmények is" - folytatta, hozzátéve, hogy az utánpótlás erősítését is feladatának tartotta, és ezen a területen már születtek szép sikerek, női vonalon is.

A novemberi, párizsi világbajnokságon a felnőtt kardozók nem tudták megismételni tavalyi, antalyai jó szereplésüket. Akkor Decsi Tamás és Nagy Orsolya, valamint a férfi csapat harmadik lett, most viszont a szakág egyetlen érmet sem hozott, ráadásul a férfi válogatott a nyolcaddöntőben súlyos, 45-25-ös vereséget szenvedett a németektől. A helyszíni nyilatkozatokból kiderült, a csapat körül koránt sem volt egység a szakmai stábban.

 

HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu