A szövetség szakértője, Heckrenberger Iván szerint az oriental kategória leginkább a K1-es küzdelemhez hasonlít, legalábbis szabályrendszerében. Az ütés és rúgás engedélyezett, de a kisívű dobásokat sem tiltják. Lábvédőt mindenki használt, a fejvédő nem volt kötelező.
Hatalmas küzdelmeket láthattak az egybegyűltek, egyszer mindkét harcos kiesett a kötelek közül, annyira keményen összekapaszkodtak, utána egy kissé rendbe is kellett hozni az ökölvívó küzdőteret. Miután kiengedték a feszítőcsavarokat, mindent újra meghúztak, sőt a tartóláncokat is szorosabbra vették a rendezők.
A legfiatalabbak nyolc évesek voltak, attól felfelé, egészen a felnőtt kategóriákig következtek a párok. Ha a rendes időben a bírák nem tudtak dönteni, jöhetett a hosszabbítás. Akadt olyan meccs is, ahol kétszer egymás után következhetett a ráadás.
Az óriási hangzavarban nem csupán az edzők, szorítósegédek látták el jobbnál jobb tanácsokkal a bátor versenyzőket, de érkeztek a szokásos „Adj neki!”, „Ne sajnáld” szövegek is a nézőtérről.
Mivel szerteágazó volt a súlycsoportok és a korcsoportok miatt a verseny, ezért a szervezők csak későbbre ígértek hivatalos végeredményt. Ráadásul az is megnehezítette a lebonyolítást, hogy mindenkinek biztosítani kellett mérkőzések után legalább 30 perc pihenőidőt, ami a vége felé már lassította a csatákat.
