– Nagyon nagy. Súlyos anyagi gondjaik vannak – mondta Sári Árpád ügyvezető.
– Az NB II-es együtteseket már visszaléptették. A felnőtt csapat befejezi a bajnokságot?
– Ez a célunk, de azt nem merem kijelenteni, hogy be is fogja. Mindenesetre nagyon bízom benne.
– Gondolom, pénz kérdése...
– Nem rajtunk múlik, az biztos. Bírjuk az önkormányzat és néhány támogató ígéretét. A városvezetés korábban 20 millió forintos támogatásról döntött, és augusztusban ebből megkaptunk tízmilliót, az összeg másik felének kifizetése pedig mostanában esedékes. Továbbá egy-két szponzortól is bejöhet néhány százezer forint. Ha az ígért pénzeket megkapjuk, vagy az önkormányzattól, vagy a szponzoroktól, akkor végigjátsszuk a szezont. Ha mind a két lehetőség bebukik, visszalépnünk...
– Ha a rosszabb forgatókönyv jön be: a rájátszásra már ki sem állnak?
– A rájátszás megkezdése előtt eldől a sorsunk. Amennyiben elkezdjük a rájátszást, be is fejezzük.
– Mégis hogyan kerültek ilyen, már-már kilátástalan helyzetbe?
– Hallom, hogy máshol is gondok vannak, tehát az esetünk nem egyedi, mégha nálunk súlyosabbak is a problémák, mint a többi klubnál. Egyszerűen nincs alapunk, amire építkezhetnénk. Huszonnégy éve vagyok itt, ebből huszonkettő rendben volt, nem voltak anyagi nehézségeink, miután a Vasmű, illetve korábbi elnökünk cégei ott álltak mögöttünk. Most nincs senki. Nyilván a gazdasági válságnak is szerepe van abban, hogy magunkra maradtunk, ennek pontos okát azonban nem tudom. Meglehet, már két éve be kellett volna zárnunk, de inkább vállaltuk a küszködést, mert időt akartunk nyerni. Az utánpótlásunk nagyon erős, tele vagyunk tehetségekkel, miattuk nem lehetett, lehet csak úgy megszűnni.
– A dunaújvárosi női csapatnál is hasonló a helyzet?
– Külön cég, másik gazdasági társaság működteti, a nevükben nem akarok nyilatkozni. Annyit azonban talán elmondhatok, ott is vannak gondok, de nem annyira súlyosak, mint férfivonalon. Ez abból következik, hogy női csapatnak nagyobb a múltja, a lányok szépek, így többen kíváncsiak rájuk.
– Ha bekopogtat a szponzorjelöltekhez, általában milyen indokkal utasítják vissza?
– Nem mondanak semmit. Ha jól emlékszem, egy olyan cég volt, amely tisztességgel közölte, sajnálja, de nem tud pénzt áldozni a klubra. A többség húzza, halasztja a dolgot, a sokadik visszahívásnál persze már nyilvánvaló, ebből nem lesz segítség. Nekem egyébként nem volt dolgom, hogy támogatók után koslassak, két éve vállaltam el, hogy ezen a téren is segítek, megpróbálok pénzt szerezni. Azt tapasztalom, hogy keveseket érdekel a sorsunk. Ránk nem igazán kíváncsi senki sem...
– Legalább a közönség a csapat mögött áll?
– A sikerek idején sokan kijártak a meccsikre, mára 200-400 fős a közönségünk.
– Tapasztal összefogást a szurkolók részéről?
– Nem igazán, de már nem kampányolunk ezért, ahogy korábban megtettük.
– Mi lesz a Dunaferr-rel? Jövőre találkozunk még a klubbal?
– Nem tudom megmondani... Sajnos benne van a pakliban, hogy megszűnünk. Jelenleg több forgatókünyv létezik. Ha megkapjuk a várt segítséget, befejezzük a bajnokságot, ha nem, ez esetben fájó szívvel visszalépünk. S hogy mit hoz a jövő? Amennyiben valaki mögénk áll, nagyon nagy örömmel folytatjuk, ellenkező esetben be kell zárnunk a boltot. Végérvényesen. Nem mi lennénk az elsők, akik így járnak, eltűnnek, ugyanakkor a megszűnés számomra olyan lenne, mintha kitépnék a szívemet...
– Tényleg ilyen nagy a baj?
– Még annál is nagyobb!
