Hatton futhat, de nem a szülinapi bulira

Szerző: shLétrehozva: 2008. október 7. 19:21
Új edzője gondoskodik arról, hogy Ricky Hatton ne ünnepelhesse meg harmincadik születésnapját. Az idősebbik Floyd Mayweather nem engedélyezhet pihenőt a profi bunyósnak, hiszen Hitmannek november 22-én meg kell védenie az IBO kisváltósúlyú világbajnoki övét Paulie Malignaggi ellen.

A kemény program hétfőn reggel hatkor hatmérföldes futással kezdődött Észak-Angliában, a bokszoló lakásának környékén.

 

 

„Floyd minden lépésnél mellettem állt, végig bíztatott, hogy nem adhatom fel. Nehéz volt, mert elég dombos környéken lakom. Amint visszaértünk a házamhoz, autóba pattantunk,és bementünk kicsit kesztyűzni.” – nyilatkozta első tapasztalatairól Hatton.

 

 

A bokszoló egyébként tizenegy évig dolgozott együtt azzal a Billy Grahammel, aki akkor is mögötte állt a szorítóban, amikor 45 meccses eddigi karrierjének egyetlen vereségét szenvedte el még váltósúlyban az ifjabbik Floyd Mayweathertől.

 

Hatton májusban az utolsó meccsén kiütötte Graham másik tanítványát Juan Lazcanot, júliusban mégis szakított korábbi edzőjével.

 

 

Mayweather eddig olyan nagyságokat edzett, mint Oscar De La Hoya, Chad Dawson vagy éppen Joan Guzman.

 

 

„Viselkedj úgy, mint egy párna, hogy Ricky kiüthessen, mindössze ennyit tudott Billy” – mondta az új edző elődjéről. „Graham edzőnek hívta magát, én úgy hívom: Hülye Billy. Már hosszú évekkel ezelőtt ott kellett volna őt hagynia Rickynek. Egy egészen más bokszolót fog majd látni mindenki, olyan dolgokat fogok neki tanítani, amiket eddig nem tudott.”

 

 

„Floyd lassacskán megtanította nekem, hogy hogyan védhetem meg jobban magam. Körbe-körbe ugált, miközben azt hajtogatta, hogy ő a legjobb, és próbáljam meg legalább utolérni. Teljesen más edzésmódszerrel edzünk, egészen megújultam. Erre azért volt szükség, mert nagyon hamar lettem profi, egyre többen kérdezték, hogy mikor vonulok már vissza - folytatta Hatton, a britek egyik legnagyobb sztárja.

 

„Látni fogják majd, hogy jobb vagyok, mint valaha, és nem lett volna jó döntés sarokba dobni a kesztyűt – fejezte be mondandóját az ünnepelt bokszoló, aki döntésének valódi jogosságát majd novemberben bizonyíthatja, addig pedig lelkesen készül olasz ellenfele taktikájából is.

 

 

HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu