Ökölvívás: Kovács Attila lemondott IBO-világbajnoki övéről

Szerző: MTILétrehozva: 2008. május 16. 16:13
Kovács Attila már nem világbajnoka a Nemzetközi Bokszszervezetnek (IBO), mivel pár napja önként lemondott a címéről. A 33 esztendős ökölvívó 2006 júniusában szerezte meg a szövetség nagyváltósúlyú övét Steve Conway legyőzésével, amit csak tavaly májusban tudott megvédeni. Azóta csak két felhozó mérkőzést szerveztek neki, így lényegében megelőzték azt, hogy a szövetség vegye el tőle az övet.

Kovács a hivatalos álláspont szerint azért vált meg az övtől, mert menedzsere más irányba kívánja terelni karrierjét. Ennek egyik bizonyítéka, hogy a magyar klasszis néhány hónapja felkerült az IBO-nál jóval ismertebb és elismertebb Boksz Világszövetség (WBA) ranglistájára is.

 

Olaf Schröeder ugyanakkor nem tagadta, hogy hiábavaló próbálkozásnak bizonyult televíziós támogatást szerezni az IBO-címvédéshez.

 

A monokli.com úgy tudja, hogy Kovács Attila legközelebb nyáron lép ringbe, egy nagyobb szövetség regionális címéért, Németországban, amihez már sikerült magyarországi tévés támogatást szerezni.

 

HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu