"Világversenyen bronzmérkőzésen még sosem tudtam japán cselgáncsozó ellen nyerni, nagyon örülök, hogy ez éppen az olimpián sikerült. Az ellenfelem a világranglista-vezető, s korábban még soha nem győztem le. Az indításai nem voltak veszélyesek, az volt a lényeg, hogy magamra figyeljek. A hosszabbításra nem fáradtam el fizikailag, de még inkább kellett koncentrálnom."
A győztes dobásról elmondta, hogy ezt beszélték meg edzőjével, egyben édesapjával, mert az előző mérkőzésen a román versenyző is így győzte le Fukumit.
"Remélem, ez az érem lendületet ad a többieknek is. Nagyon jól sikerült a felkészülésünk, már holnap folytatódhat az éremszerzés" - mondta.
Csernoviczki Csaba elárulta, azért küldték el a szőnyeg mellől, mert nagyon kiabált:
"Azt kifogásoltam, hogy a japán passzív, inteni kellene. De jót tett, hogy elküldtek, Éva plusz adrenalint kapott ettől, és odavágta a japánt."
Vasárnap a 66 kg-os Ungvári Miklós lép tatamira a magyar küldöttségből.
| AZ ÉREMTÁBLA 19 ÓRAKOR | |||
|---|---|---|---|
| 1. Kína | 2 | 0 | 1 |
| 2. Brazília | 1 | 0 | 1 |
| 2. Dél-Korea | 1 | 0 | 1 |
| 4. Kazahsztán | 1 | 0 | 0 |
| 4. Oroszország | 1 | 0 | 0 |
| 6. Japán | 0 | 2 | 0 |
| 7. Kolumbia | 0 | 1 | 0 |
| 8. Olaszország | 0 | 1 | 0 |
| 8. Lengyelország | 0 | 1 | 0 |
| 8. Románia | 0 | 1 | 0 |
| 11. Belgium | 0 | 0 | 1 |
| 11. MAGYARORSZÁG | 0 | 0 | 1 |
| 11. Dél-Korea | 0 | 0 | 1 |
| 11. Norvégia | 0 | 0 | 1 |
| 11. Szerbia | 0 | 0 | 1 |
| 11. Üzbegisztán | 0 | 0 | 1 |
Nagyon csalódott volt Mocsai Lajos, a svédek elleni olimpiai elődöntőt egyetlen góllal elveszítő magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya a lefújás után. Játékosai szintén letörten nyilatkoztak a balul sikerült...
Tovább a teljes cikkhez »
