Még nem tette túl magát Londonon

Létrehozva: 2012. augusztus 15. 13:16
Sikeres volt a szurkolói villamos ötletének megvalósítása, a szerelvény 4000 kilométert tett meg a londoni olimpia alatt, s eközben közel 100 ezren utaztak rajta – jelentette ki Fábián László ötletgazda a szerdai, Deák téri sajtótájékoztatón, amelyen több érmet nyert magyar sportoló is részt vett. Ungvári Miklós elmondta, még mindig nem tette túl magát az elvesztett olimpiai döntőn.

 

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a Teamforce sportmarketing ügynökség közös szervezésében az ötkarikás játékok megnyitójától szerdáig, tehát csaknem három héten át járta a főváros utcáit a piros-fehér-zöld színbe öltöztetett hannoveri villamos, s közben a szerelvényen utazók kivetítőkön nézhették az olimpia eseményeit.

„A villamos húsz nap alatt kétszer teljesítette a London-Budapest távot, eközben rengetegen megfordultak rajta. A személyes tapasztalataim alapján, valamint a Facebook-bejegyzéseket olvasva úgy érzem, az emberek nagy többségének tetszett az ötlet” – folytatta az 1988-ban öttusában olimpia bajnok Fábián, aki hozzátette: a sikeres fogadtatáson felbuzdulva a közeljövő nagyobb világversenyei – például a budapesti vívó-világbajnokság és vízilabda Európa-bajnokság, a Szocsiban sorra kerülő téli olimpia, valamint a brazíliai labdarúgó-vb – idején is szeretnék újra elindítani a mozgó szurkolói klubot.

„Jó érzés, hogy egy kreatív megoldással a magyar sportrajongók számára még élvezhetőbbé tudtuk tenni a szurkolást. Úgy érzem, sportolóink Londonban kiadták magukból a maximumot, most, a játékok befejeztével pedig élvezzék a szurkolók szeretetét" – mondta Mihók Ildikó, a Magyar Olimpiai Bizottság marketing és kommunikációs igazgatója.     

A magyar olimpiai csapat szurkolói villamosára szerdán több londoni magyar hős is felszállt, köztük az aranyérmes női kajaknégyesből Szabó Gabriella, Kozák Danuta és Fazekas Krisztina, a szintén győztes Kökény Roland, Dombi Rudolf kajakos duó, valamint Ungvári Miklós olimpiai második cselgáncsozó, míg a harmadik helyezettek közül az öttusázó Marosi Ádám és a birkózó Módos Péter.

Újságírói kérdésre válaszolva Szabó Gabriella bevallotta, az olimpia kezdetén annak ellenére is nézték itthon a londoni eseményeket, hogy azt edzőjük megtiltotta nekik.

„Attól tartott, ha nagyon beleéljük magunkat az eseményekbe, akkor tartósan megemelkedik az adrenalinszintünk, esetleg annyira, hogy akkor a saját versenyünkön már nem is tudjuk megfelelően fokozni" – magyarázta Fazekas Krisztina.

Ungvári Miklós megemlítette: az olimpia óta olyan sok eseményre hívják, hogy még mindig nem tudta kialudni magát rendesen.

„Sajnos még mindig nem tudtam túltenni magam a történteken" – utalta arra, hogy a döntőt elveszítette Londonban.

A szurkolói villamost nemzeti színű festéssel, Hajrá, magyarok! felirattal és négy sportág - úszás, vízilabda, lovaglás, cselgáncs - egy-egy jellemző mozzanatából álló képpel díszítették fel. A járat az 1-es és az 1A, a 3-as és a 61-es vonalán járt július 27-étől augusztus 15-éig.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Szurkolói villamos Budapesten!
Szurkolói villamost indít a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és egy sportmarketing iroda a fővárosban, a szerelvényen kivetítőkön lehet majd nézni az olimpiai közvetítést....
Tovább a teljes cikkhez »

Címkék: 2012_london
Hozzászólások
Sporthiradó Szerkesztő 2012. augusztus 15. 13:17 (1)
Avatar_70_male
Halhatatlan
  64302
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
24 ÓRA
Szo  Változnak a birkózás szabályai  A NOB-elnökkel tárgyalt a magyar vezető  Olimpián Vlagyimir Klicsko, Pacquiao?Csü  Megvan az első NOB elnökjelöltSzo  Doppinggyanúban az olimpiai bajnokCsü  Grúzia mégsem bojkottálja az olimpiátSze  Usain Bolt sérülés miatt visszalépettVa  Egy arany, két bronz a budapesti Eb-n  Első világversenyén 11. lett tornászunkKe  NHL-sztárokat az olimpiára!  Kiújult az exvilágcsúcstartó sérüléseCsü  MOB-lobbi a birkózásértCsü  Berki aranyérmes DohábanSze  Bezárták a riói Olimpia Stadiont  Isztambul 2020-ra készül: új híd, arénaCsü  Isten éltesse olimpiai bajnokunkat!Csü  Elhunyt a korábbi világcsúcstartó futóSze  Újraelemzik az olimpiai doppingmintákatSze  Madridnak van elég pénzeKe  A madridiak 81 százaléka olimpiát akar  Magyar arany a Rio felé vezető úton  Madrid készen állna az olimpiáraSze  Dopping: 17 atléta után nyomoznakKe  A szomszédban nem kérnek az olimpiábólKe  Usain Bolt kapta a sport Oscar-díját  MOB: támogatásokról is döntöttekSzo  Moszkvában mentenék meg a birkózást  Nagy visszatérő a pólóválogatottba  Rossz irányba haladt a birkózásCsü  Olimpiai érmek a NOB-elnöknekSze  Visszavonul az olimpiai bajnokVa  A svájciak leszavazták az olimpiát  Tokióban az olimpiai szemlebizottság  Schmitt Pál megőrizte NOB-tagságát  Már nem vádolják Pars Krisztiánt  Pistorius szabadlábon védekezhetSze  Birkózás: a régi elnök a ludasSze  Németország így kezeli a "Janics-ügyét"Szo  Búcsúzott olimpiai ezüstérmesünkSzo  Birkózás: szedi a sátorfáját az elnök  Leválthatják a birkózók elnökétCsü  Szándékosan gyilkolhatott PistoriusCsü  Politika a birkózásértSze  A NOB számított a heves reakciókraSze  Nemzetközi felháborodás a birkózás miattKe  Megkapja a bronzérmet a botrányhősKe  Működésbe lép a nemzetközi birkózólobbiKe  Újabb szög a sport koporsójábanKe  A birkózás búcsúzhat az olimpiától  "Nem szavazzák ki a tekvondót"Ke  Terhes volt, örökre eltiltották  Közmunka a londoni döntő megzavarásáért  Risztov ötödik a Rio Negro folyóbanVa  Magyar lett a kanadai olimpikon  51 milliárdba kerül a szocsi olimpiaCsü  Hazatér az olimpiai ezüstérmesSze  Eltűnhet az öttusa az olimpiárólKe  Fellobbant a láng Dél-KoreábanCsü  Elhunyt Dunaújváros első olimpikonjaSze  Régi-új időszámítást akarnak Szocsiban
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Eltörik Borges rúdja
  • Kate Gynther villantása
További videók