Szerdán délután még 27 játékos reménykedhetett abban, sikerrel veszi a negyedik fordulóban tornyosuló akadályokat és megszerzi annak a hat helynek az egyikét, amely a döntő asztalra jutáshoz szükséges.
A csata a vártnál is gyorsabban szedte áldozatait, alig négy óra elteltével, már csak tizen maradtak versenyben a több mint egymillió dolláros főnyereményért.
Korán búcsúzott a keddi napot még első helyen kezdő Adam Weinraub, majd az ötszörös WSOP-győztes Allen Cunningham volt kénytelen távozni az asztaltól. Alig lépett ki azonban az ajtón, máris követte a 31 éves játékost az utolsó női versenyző, Maria Ho.
A következő neves kieső Lee Markholt volt, aki kevés zsetonját egy AK lappal birtokában tolta az asztal közepére, az all in szavakat John Phan fogadta el egy ötös párral. Eleinte a korábbi WPT bajnok örülhetett, a turn lapra megjött a várt ász, ám a river egy ötöst hozott, amellyel Phan drillre erősödött és kiejtette ellenfelét.
Eközben Amit Makhija jó barátságot kötve a bubi lapokkal már messze az élen tartózkodott. Előbb egy pár formájában, majd egy ásszal karöltve hozta meg neki a sikert a lap: több mint egymilliót érő zseton vándorolt kezei közé.
Ami segítette Makhiját, az kiejtette David Lee-t, aki JJ lappal egy király párba szaladt bele, segítég nem érkezett számára, a versenyzők pedig egy asztalhoz ültek, már csak kilencen maradtak.
Ettől a pillanattól fogva óvatos, kockázatmentes játékra törekedett a mezőny, egymás minden rezdülését kifürkészve és nagy figyelmet fordítva arra, nehogy a döntő asztal kapujában kényszerüljön búcsúra bármelyikük is.
Három embernek azonban távoznia kellett, előbb Roy Woskanian kézbe kapott tizes párja futott bele Matt Keikoan flössébe, a kilencedik helyezett neve már tudható volt. Következett a hatszoros WSOP bajnok Layne Flack, aki nem mindennapi leosztásban csomagolhatott.
Ász párral, remek helyzetben várhatta a közös lapokat John Phan hetesei ellen. Viszont nemhogy egy, hanem egyből két hetes is érkezett a vietnami születésű játékos segítségére, aki így pókerrel ütötte el a döntő asztaltól rutinos ellenfelét.
Végül Matt Keikoan, az idei WSOP-n győzelmet arató játékos, egy király pár ellen kényszerült felállni székéből ezzel kialakult a döntő asztal.
A hat finalista közül John Phan a legnagyobb sztár, kétszer aratott győzelmet a nyári világbajnokságon, a második helyről folytatja csütörtökön, magyar idő szerint késő éjszaka. Az élen Makhija áll, több mint 3,2 millió dollárral de révbe ért a napot első pozícióból kezdő Paul Smith is.
| A DÖNTŐ ASZTAL ZSETONÁLLÁSSAL: |
||
| 1. | Amit Makhija | 3,225,000 |
| 2. | John Phan | 2,415,000 |
| 3. | Zach Clark | 2,025,000 |
| ÁTLAGOS ZSETONMENNYISÉG: 1,866,666 DOLLÁR: | ||
| 4. | Kyle Wilson | 1,425,000 |
| 5. | Paul Smith | 1,130,000 |
| 6. | Trong Nguyen | 980,000 |
| TOVÁBBI HELYEZETTEK: |
||
| 7. | Matt Keikoan | $140,830 dollár |
| 8. | Layne Flack | $105,620 dollár |
| 9. | Raymond Voskanian | $70,415 dollár |
| 10. | Denny Lee | $42,250 dollár |
| 11. | Sirous Baghchehsaraie | $42,250 dollár |
| 12. | Jinyun Lin | $42,250 dollár |
| 13. | Lee Markholt Jr. | $35,205 dollár |
| 14. | Gary Najaryan | $35,205 dollár |
| 15. | Takashi Shiono | $35,205 dollár |
| 16. | Samuel Ngai | $28,165 dollár |
| 17. | Philip Stark | $28,165 dollár |
| 18. | Rodeen Talebi | $28,165 dollár |
| 19. | Kirk Conrad | $21,125 dollár |
| 20. | Marco Johnson | $21,125 dollár |
| 21. | Jim Hof | $21,125 dollár |
| 22. | Tan Le | $21,125 dollár |
| 23. | Maria Ho | $21,125 dollár |
| 24. | Allen Cunningham | $21,125 dollár |
| 25. | Ron Jenkins | $21,125 dollár |
| 26. | Adam Weinraub | $21,125 dollár |
| 27. | Benjamin Fineman | $21,125 dollár |
