Bosszút állt Djokovics Del Potrón

Létrehozva: 2012. augusztus 18. 20:42
Visszavágott a londoni bronzmeccsért Novak Djokovics a cincinnati Masters szombat esti elődöntőjében, a második kiemelt szerb 6:3, 6:2-re verte az argentin Juan Martín del Potrót. Biztos, hogy svájci ellenfele lesz Djokónak a vasárnapi fináléban, hiszen a másik ágon Roger Federer találkozik jóbarátjával, edőpartnerével, Stanislas Wawrinkával.

Novak Djokovics még messze van a tavalyi formájától, de közelít hozzá, a torontói győzelme után Cincinnatiban is döntős, imponáló magabiztossággal győzte le Del Potrót az elődöntőben. Azt azért tegyük hozzá, hogy a dél-amerikai csuklóssérüléssek bajlódik, és a második felvonásban saját bevallása szerint csak azért nem dobta be a törülközőt, mert "Djoko a jóbarátja".

Az első szettben 2:2-ig, a másodikban 1:1-ig szikrázó csatát láthatott a közönség, de utána már a szerbről szólt a játék. Djokovics úgy jutott el a fináléig, hogy még csak le sem brékelték (nyolc bréklabdát azért hárítania kellett ehhez), 49. döntőjére készülhet (az eddigi mérleg: 31-17), és a 13. Masters-sikerééért harcol (ezzel negyedik az öröranglistán).

Az argentinnak visszavágott az elveszített bronzért, és tovább javított az egymás elleni mérlegen (5-2, kemény pályán 3-1).

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Babos karnyújtásnyira a főtáblától
Remek, magyar vonatkozású hírről számolhatunk be a tenisz világából, az orosz Kudrjaceva után az üzbég Amanmuradova sem tudott megálljt parancsolni Babos Timinek New Havenben, a magyar lányt így már csak egy győzelem választja...
Tovább a teljes cikkhez »

Címkék: Novak Djokovics
HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu